Tizenkettedik fejezet

Tizenkettedik fejezet

Kempingezők hangját hallottuk a közelből.Valamiért a hangok ismerősek voltak.Megragadtam John kezét és a hangok felé futottunk.Ahogy sejtettük a Woods táborhelyen voltak.Az ágak és a bokrok mögül kinézve pillantottam meg az ismerőseimet.Nick,Leslie,Tom,Greg,Bill mind ott voltak és a sátrak felállításával küszködtek.
-Menj,üdvözöld őket,én majd visszajövök érted egy pár óra múlva!
-Hova mész?
-Megbeszéljük a hadi tervet és majd téged is beavatunk később.
Mielőtt megszólalhattam volna,lágyan és hosszan megcsókolt.Nem tudtam volna abbahagyni,ha nem figyelmeztet.A szemembe nevetett.
-Majd este Kira...-megint úgy éreztem,mintha elpirulnék.-Vigyázz,nehogy leleplezz minket!Nemsokára találkozunk!
Bólintottam és azzal elment.Vettem egy nagy levegőt,majd kifújtam és átvágtam a bokrokon.A srácok nagy vigyorral az arcukon üdvözöltek!
-Kiraaaaaaa!Csajszi!Sziiiiiaaaaaaaa!-Jött felém Nick széttárt karokkal,majd megölelt.-Hűha,elég kemény csaj lett belőled a nyár folyamán!-Jelentette ki,miután elengedett.
-Helló fiúk!Mizujs?Hogy vagytok?
-Köszi jól!-Kezdte Leslie.-Éppen a sátor állítással szenvedünk...Tom ez a cső fordítva áll!Greg hagyd most a ponyvát,az,majd a végén jön!
-Az előbb még azt mondtad,hogy hajtsam szét!-Szólt vissza Greg.
-Igen,most meg azt mondom,hogy gyere ide és hagyd azt a rohadt ponyvát!-Parancsolta Leslie.
-Tökfej...-mormogta halkan Greg.
-Ezt hallottam!-Figyelmeztette Leslie.
Greg forgatta a szemeit,de végül odament segíteni nekik megcsinálni.Halkan nevettem rajtuk,amikor végignéztem ezt az egészet.Nem tűnt nehéznek felépíteni a sátrat.
-Esetleg tudok valamit segíteni?-Ajánlottam fel,kezembe véve a használati utasítást.
-Nem kell,majd csak megbirkózunk vele.
-Nem akarok beleszólni fiúk,de ti megnéztétek a használati utasítást mielőtt elkezdtétek?-Kérdeztem udvarias hangon.
-Hááááááát...nem...-mondta halkan Nick.
-Na jó,akkor majd kezelésbe vesszük az ügyet.Gyertek!-Vetettem még egy pillantást az utasításra és onnantól már tiszta volt az egész ügy.-Oké,Nick és Bill legyetek szívesek tartsátok nekem a ponyvát,és én majd bebújok és összerakom a vázat.
-Rendicsek!-Egyeztek bele.Az egész kész lett tizenöt perc alatt.
-Ez bámulatos Kira honnan tudtad,hogy kell?-Kérdezte csodálkozva Greg.Mosollyal az arcomon magam elé tartottam a segítségemre álló füzetet és a mutató ujjammal kopogni kezdtem az elején.
-Oh...
-Nagyon szépen köszönjük Kira!-Hálálkodott Leslie.-Gyere,mit kérsz?Van étel,ital...
-Köszi,de nem kérek semmit!
-Biztos?
-Igen,tuti!
-Kész főnyeremény ez a csaj!-Áradozott Nick.-Kapásból sátrat épít,életeket ment meg...
-Na jó,eeeeeellllllllég lesz Nick!-Szakítottam félbe.
-Ne szerénykedj,Kira!
-Nem is szerénykedek,csak nem szeretem,ha ennyire...értékelnek,tudod?
-Oh bocsi!
Rámosolyogtam,jelezve,hogy bocsánat kérés elfogadva.
Visszaemlékeztek az általános iskolára és vicces történeteket meséltek azokról az időkről.Én is meséltem nekik,amit örömmel hallgattak végig.Jól éreztem magam.
A jó hangulatot megtörte valami furcsaság.Valami vad szag.Tudtam,hogy veszélyben vagyok,és azt is tudtam,hogy ha rövidesen nem megyek el innen,akkor a többiek is belekeverednek.
-Hát srácok,nagyon jó volt találkozni veletek,de most sajna rohannom kell!
-Nem maradsz még egy kicsit?-Kérdezte Tom.
-Nem lehet.Bocsi!De majd még találkozunk,sziasztok!
-Szia!-Mondták szinte egyszerre.
Elfutottam a sötétedő erdő sűrűjébe.A szag erősödött,de nem láttam senkit magam körül.Majd egy pár perc múlva valaki leugrott elém a fáról.Láttam,amint hófehér fogait felvillantva,gonoszan rám vigyorog.A lélegzésem,zihálásba ment át,és szívverésem felgyorsult.Belőle áradt a gonosz szag.Arca tisztán látszott,a sötétség ellenére is.A szemei bíborvörösen fénylettek,arca ugyanúgy hófehér volt,mint a mienk,amit az állán lévő szakáll is kihangsúlyozott.Éjjfekete haja szerteágazó és kócos volt.Hátráltam,de ő csak jött közelebb és közelebb,mosolyát nem halványítva.
-Édesnek tűnsz,annak ellenére,hogy már nem vagy ember...-Szólalt meg,mély és gonosz hangon.Szemeimet próbáltam összehúzni,de nem ment.Hátulról egy fához szorultam.Pár méter távolságra megállt tőlem,és bámult,miközben illatomat szimatolta a levegőben.Felismertem.Tudtam,ki ő.
-Miért akarsz megölni?-Kérdeztem egy csöppet bátrabban.-Az miért lenne jó neked?
-Hahaha...-nevetett fel.-Ebből élek kislány!Jó móka ölni az embereket,miközben csak találgatni tudják,hogy mi okozta a halálukat.-Hangja szánalmas,rémisztő és elhaló volt.Próbáltam leplezni a félelmemet,kisebb-nagyobb sikerrel.Folytatta:
-Nem is tudod,hogy az milyen jó érzés,amikor egy remegő ember nyakába mélyeszted a fogaidat és kiszívod belőle az életet...De még megtudhatod,hogyha mellém állsz...
Felnevettem ezen a lehetetlen dolgon.
-Soha!-Mondtam gúnyosan.
Mi után felfogta a válaszomat,odasuhant elém és a nyakamra tette a kezét.
-Nem félek tőled!-Jelentettem ki.
-Te...teeee...-mondta a fogain keresztül,és kezét elkezdte szorítani a nyakam körül.
-Tibáld!-Kiáltott rá mögötte Harry.A jobb oldalán Adam a balon John.Elengedte a nyakam és feléjük fordult.Alig egy század másodperccel utána Lucy megragadott és elrángatott a fa mellől.Tibáld megfordult és egy meghökkent pofát vágott,majd miután észrevette Harryéket mosolyogni kezdett.
-Miért kéred mindig a fiaid segítségét Dancan?Nem mersz egyedül kiállni ellenem?-Hihetetlen,hogy mennyire nagyképű volt.Egy öntelt szadista...igen,azt hiszem ez volt a teljes neve:Tibáld az öntelt szadista.
-Ne játssz Tibáld!Tudod,hogy nem akarunk háborút!
Tibáld Johnra meresztette vérvörös szemeit,amitől John összeszorította az öklét.
-Bátor kis denevéred van!
John szemeiben a harag tüze égett és vicsorgott az ellenségünkre,de Tibáld csak nevetett rajta.Teste ugráshoz kész pózban megfeszült.Tekintete már szinte halálos volt.
-John ne!Csillapodj!-Súgta neki Harry.-Most pedig,Tibáld!Menj el a földünkről!Most!
Mindenki összehúzott szemekkel nézte őt,ahogy elballag.Még egyszer utoljára végignézte az arcokat.Az enyémet hagyta legutoljára.
-Megöllek,te rohadék!Megbánod azt amit tettél,te mocsok!-Zsörtölődtem halkan, holott tudtam,hogy mindenki hallja minden egyes szavamat.John odafutott mellém és megfogta a derekamat.Szó nélkül a mellkasára borultam.Könnyeim akaratom ellenére csordultak ki és áztatták a pólóját.
-Ssssss...-nyuktatott.-Semmi baj!Nagyon jól csináltad!Bátor vagy!-Hangjában a nyugalom és az őszinteség játszott szerepet.Onnantól már soha nem akartam kiszabadulni a karjaiból.
-Na...Egy bátor vámpír nem sír!-Szólalt meg a hátam mögül vigasztalóan Lucy.Letöröltem a könnyeimet és felé fordultam.Mosolygott.Még egyszer megdörzsöltem könnyes szemeimet és akkor már volt annyi erőm,hogy visszamosolyogjak.
-Menjünk haza!-Mondta Harry.Elindultam a házunk felé vezető úton.-Kira hova mész?-Kérdezte kíváncsian.
-Hát,most mondta,hogy menjünk haza...
-Igen,de én úgy gondoltam,hogy hozzánk haza!-Nevetett.
-Oh...De a szüleim...
-Ne aggódj miattuk!Lienn felhívta őket.Tudják,hogy itt vagy!!-Vágott közbe Harry.
-Mellesleg szeretnélek megkérni a tegezésre!-mosolygott.
-Oké!-Egyeztem bele.
Pár másodperc alatt ott voltunk a házuk előtt.John megfogta a karomat a lépcső előtt,mialatt a többiek bementek a házba.Harry lenézett ránk a lépcső tetejéről és gyors pillantást váltott Johnnal,majd ő is követte a többieket.
John leültetett a legalsó lépcsőfokra és mellém ült kezét áttéve mögöttem.
-Ne haragudj,kérlek!-Szomorúan maga elé bámult.
-Ugyan,miért haragudnék?
-Én...jobban kellett volna vigyáznom rád!Nem kellett volna ott hagynom téged...
-Nem a te hibád,hogy éppen rám vadászik!Nem te tehetsz róla!-Hallgatott.-Ne okold magadat e miatt!
-Sokkal jobban is meg tudtalak volna védeni!-Vitatkozott,hangosan.
-Akkor sem a te hibád!-Kiabáltam.
-Akkor kié?
-Senkié!Senki sem tehet róla!Rám vadászik és kész...-Hangom elhalkult az utolsó szónál.John a szemembe nézett,egy apró vigyorral a szája szélén,miközben beszéltem hozzá.Ez csábított el és ez miatt ment le a hangerőm.Arcomra tette hideg kezét és megcsókolt.
-Ne haragudj Kira!-Mosolya nem erősödött,de nem is halványult.
-Oh,dugulj el!-mondtam halkan.
Nevettünk.Ajkaink szinte egybeolvadtak,a következő csók alkalmával.Éreztem hűvös szájának érintését a számon,amikor megtalálta azokat.Édes íze a fellegekbe repített.Kőkemény ajka körberajzota az enyémet.Kezeim a nyakát simogatták.
-Itt maradsz ma este...-Suttogta.
-Meg kell kérdeznem előbb.
-Nem kérdezem,hanem mondom!
-Mi?De...
-Harryék mindent elrendezett.Ne aggódj semmit!
Automatikusan újra megcsókoltam.Adam és Lucy hangos másodpercekig tartó nevetése kihallatszódott a házból.John közelebb hajolt,de a nevetés megint kitört.Amikor az ablakra néztünk,Adam és Lucy pont akkor vették le rólunk a tekintetüket.Annyira átlátszó volt,hogy rajtunk nevetnek.De azért viccesnek is találtam.John mosollyal az arcán a fejét csóválta.Megfogta a kezem és behúzott a házba.Adam és Lucy kuncogva a kanapén ült.
-Nos mi olyan vicces?-Kérte számon John.Adam megtorpant.
-Csak egy viccen nevettünk...-újra kuncogásba kezdett.John gyanúsan Lucyra nézett.
-Igen,igen...csupán egy viccen!-Helyeselt Lucy.
-Milyen viccen Adam?Elmondjátok nekünk is?
-Milyen viccen?...-Zavarodottan nevetgélni kezdett.-Eeeeegy olyan viccen...amit Lucy mesélt!-Könyökével megbökte a nővérét.
-Mi én?-Hökkent meg Lucy.
John sóhajtott és a szemét forgatta,majd a derekamra tette kezét.Lucy előrehajolt.
-Nem mutatod meg Kirának a szobádat?-Kacsintott.John a nyelvét nyújtotta rá.Halkan nevetni kezdtem.
-Gyere!-Mondta John,és a koromfekete lépcső felé húzott.-Még meg kell beszélnünk egyet,s mást.
A szobája ajtaja nyitva volt.A falak sötétkékek voltak,néhol egy-egy ezüst csíkkal.Az ajtóval szembeni fal üvegből volt.A bejárat bal oldalán egy hatalmas sötétvörös takaróval leborított franciaágy feküdt,mellette egy éjjeli szekrény volt, amin egy hangulatos kínai lámpa díszelgett.Az ággyal szemben pedig egy két szárnyú ajtó volt.Feltételezem,gardrób.
-Ez csodálatos!-Tátongtam.
-Tetszik?-Kérdezte,miközben az ágyra ültetett.
-Az nem kérdés!
ldegesen fel-alá kezdett előttem járkálni.
-Miről akartál beszélni?-Hosszú ideig nem válaszolt.
-Tibáldról...
-Oké,mi van vele?Mikor kezdjük a felkészülést?
-Ma hajnalban.De nem ez az ami aggaszt!-Az ajkába harapott.
-Hanem mi?-Kérdeztem egyhangúan.
-Lelkileg,csak én tudlak felkészíteni erre az egészre!-Tekintete nagyon komollyá vállt,ahogy engem figyelt.
-Jó,itt vagyok!-mondtam felhúzott szemöldökkel.
-Most az összes dolgot elmondom neked,amit tudnod kell!Először is meg kell,hogy dicsérjelek,amiért olyan bátran viselkedtél ma!Fontos,hogy ne érezze azt,hogy félsz.Másodszor:meggondolatlan,vagy hirtelen mozdulatot ne tégy soha!Sokkal ravaszabb,mint amilyennek látszik.Ravasz,veszedelmes,halálos és piszkosul öntelt. Nincs gyenge pontja ami nála egy nagyon nagy előny,de nem valami okos,tehát így félrevezethető.
-És a csata,hogy fog kinézni?
-Te egy mezőn fogsz állni,mi pedig majd a közelből fogunk téged figyelni.Nem kell mást tenned,mint úgy viselkedni,ahogy ma.Légy bátor és közvetlen.Mutasd meg neki,hogy nem félsz!Harry ma este elmegy Liennel,hogy kiderítsék,hogy hol jár.Ömmmm...elvitték egy pár cuccodat,hogy illat nyomot hagyjanak az erdőben...-mosolygott.-Ugye nem baj?
-Ugyan,dehogy is!-Megköszörültem a torkom.-Folytasd kérlek!
-Az illattal egy ,,utat" csinálnak,hogy a mezőre csalogassák.Járkálnod kell körülötte,hogy azt higgye,hogy játszadozol vele.Amikor már eléggé felmérgesítetted, akkor lecsapunk rá.Mi lefogjuk és te pedig átszúrod rajta a tőrt.
-Oké,ez mind szép és jó,de mégis,mivel mérgesítsem fel?
-Mondd azt,ami ösztönösen jön.Gyilkold a szavaiddal,amennyire csak tudod!
-Oké.Ennyi?-Bólintott.
Felpattantam,és elé álltam.Kedvesen rám nézett és magához ölelt.Állát a fejemre tette,ami a mellkasán pihent.Nagyot sóhajtott.
-Illetve,nincs még teljesen vége...Fel kell töltődnöd még...
-Te fogsz nekem segíteni ebben?
-Persze!
Csillogó szemekkel mosolyogtam rá.Pipiskednem kellett,hogy elérjem a száját,hogy megcsókolhassam.Ujjaival a bordáimon dobolt.Amikor ilyen helyzetekbe kerültünk,akkor tudtam,hogy ezt nem lenne szabad,mégis próbálkoztam...Mint ahogy most is.Mindig reménykedtem és hittem benne,hogy majd nagyon,nagyon vigyázni fog rám.A pólója alá csúsztattam a kezem,de amikor fel akartam gyűrni és levetni róla,megfogta a kezemet és félbeszakította a csókot.
-Tudod,hogy még nem lehet!-Mondta,mintha meg akarna nevelni egy rossz kislányt.
-De...ha nagyon vigyázunk?
-Nem kockáztatom a testi épségedet!
-Légyszííííííííííííííí...Ugyan mi bajom lehet?Egy kis csont törésbe nem halok bele!Kérlek!
-Nem!-Jelentette ki határozottan.-Megmondtam!
-De azért az rosszabb lenne,ha ember lennék!-Próbálkoztam még egy kicsit.
-Igen ez így van,de akkor sem!
-Egy kicsit?-Megrázta a fejét.-Egy ici-picit?Ennyire?-Hüvejk ujjam fölé emeltem a mutató ujjamat,apró helyet hagyva köztük.
-Nem lehet!Téma lezárva!
-Kérlek?-Kérdeztem utolsó próbálkozásként.Két keze közé fogta arcomat,és a homlokomra nyomott egy csókot.
-Hidd el én is éppen annyira szeretném,mint te.De most már tényleg csak egy kicsit kell várnunk.-Durcás arcot vágtam.Erre felnevetett.-Figyelj rám!Három napon belül Tibáld már a múlté lesz,téged pedig át fogunk változtatni.Amikor már teljesen átváltoztál,akkor megígérem neked,hogy az első éjszakán megtesszük amit mind a ketten veszettül akarunk!
-Rendben!-Mosolyodtam el lassan.Régebben nem tűrtem el,hogyha nem az lett amit én akartam.De most beletörődtem.Nem,mintha túl sokáig tudtam volna harcolni ellene.Meggyőzően beszélt...és igaza is volt.Tényleg nem kell már sokat várni.
Ez úttal,még lágyabban és még védelmezőbben ölelt át,és csókja még édesebb volt.