Tizenötödik fejezet

Tizenötödik fejezet

Az éjjeli szekrényem tetején egy kosár rózsa díszelgett.Meglepett a kinti sötétség.Úgy gondoltam,hogyha már ezt a helyet édes otthonomnak tekintem,akkor itt lenne az ideje annak is,hogy a szüleimet ne a nevükön szólítsam többé.Kelly az ágyam mellett ült,Ben pedig mögötte állt fogva vállát.Rájuk sandítottam,majd megtöröltem a szemeimet és felültem az ágyon.Csak akkor vettem észre,hogy lvan és Amy is a társaságunkban vannak.
-Sziasztok!-Köszöntem kókadtan.
-Oh,kicsim!Hogy érzed magad?-Kérdezte őszinte aggódással az arcán Kelly.
-Én jól...de ti nem látszatok valami feldobottnak!-Mindenki rám szegezte a szemét,de nem mozdultak.Jégbe fagyott szobrokként álltak.-Ne haragudjatok!Meg tudom magyarázni...
-Nem szükséges!-Szólalt meg Ben.-John mindent elmesélt.
-Én...sajnálom...
Amy előrelépett lvantól,és az ágyam támlájára helyezte kezeit.Mérges tekintettel meredt rám.Szégyelltem magam...
-Miért nem mondtad el nekik?-Kérdezte.A szüleimre néztem.
-Én csak...nem akartam,hogy miattam aggódjatok!Attól féltem,hogy ha elmondok nektek mindent,akkor esetleg,nem tudtok aludni,mert én miattam fogtok idegeskedni...és belekeveredtek ti is...Nem akartam,hogy bajotok essen!
-Kira!...-suttogta Kelly-Mi nagyon büszkék vagyunk rád!-A könnyeivel küszködött.
-Igazán?-Lepődtem meg.-Nem vagytok mérgesek egy kicsit sem?
-De azért egy picit igen...-Mosolyodott el Ben.
-Az a kicsi belefér!-mondtam.Amy az ágy támláról a vállamra csúsztatta meleg kezét.A szemébe néztem.
-Tudod...-kezdte meghatottan.-Mi ismerünk egy személyt,aki új helyre költözött,majd életében először szerelmes lett...de ez a szerelem egy új világot adott neki.Egy teljesen mást a megszokottól.Ezer helyen leselkedett rá a gonosz veszély,de ő a makacs kis eszével,nem mondott el senkinek semmit...megtartotta a titkát,hogy a szerettei biztonságban legyenek.Inkább kockára tette a saját életét másokért...a családjáért,és a szerelméért.Nem tudod,hogy ez mekkora dolog!Amúgy Kiara Maldinnek hívják.Ismered?
-Oh,igen...ő egy bolond lány.Szereti a veszélyeket...de jobban szereti a családját!-Amy sírva átölelt,és Kelly is törölgette a szemét a könnyektől.-Ó,Istenem én tényleg egy szörnyeteg vagyok!Nézzétek meg...Amyt és anyut egyből sírva fakasztottam!
-Minek...szólítottál...?-Kérdezte lefagyva Kelly.
-Ömmm...Anyunak,azt hiszem!-Rámosolyogtam,lerúgtam magamról a takarót és mellé szökkentem,hogy megöleljem.Vörös hajának illata az arcomba csapott,amikor nekimentem.Barna szemei kissé vörösödni kezdtek a könnyek zuhatagától.
De az anyukám illatán kívül,egy másik ismerős illat is megtalálta az orromat.John.Egyszerű név,mégis olyan sokat jelent nekem.Tudtam,hogy a szobában van,és azt is tudtam,hogy a körülöttem lévők nem látják őt.Kivéve egy valakit...
-Na,jó...mi most mennénk!Biztos sok mindent meg kell beszélnetek...-Kacsintott rám lvan.Köszönően rámosolyogtam.Lassan kitoporogtak a szobából,de Ben megállt az ajtóban és végigmért.Elé álltam és ő is kapott egy szoros ölelést.
-Köszönöm,hogy vagytok nekem...apu!
-Az én lányom...-sóhajtotta viccesen.
Becsukta maga mögött az ajtót,és A fiú derekamra tette a kezeit.Kellemesen a testéhez dőltem.Ringatni kezdett...de valahogy más volt.Teste már nem volt annyira hűvös,sem pedig kemény.
-Mi történt?Meddig aludtam?
-Három napig.Nem maradtál le semmiről!
Kezeimet a harcban szerzett sebemre akartam tenni,de egyszerűen eltűnt.Nem volt ott,pedig elég mély sebnek tűnt ahhoz,hogy ennyi idő alatt begyógyuljon.
-Hol van?-kérdeztem szembe fordulva vele.
-Meggyógyítottam!-suttogta dallamosan.
-Hogyan?Mesélj el mindent!-Az ágyamhoz közeledtem otthagyva őt az ajtónál.-Szóval?-Leültem.-Hallgatlak!-Sóhajtott,majd a hajába túrta bal kezét.
-...Hát...Miután összeestél,a sebed...feketedni kezdett.Tibáld megmérgezett.Pár másodperc alatt meghalhattál volna,ha nem vagyunk elég gyorsak...-Látszott rajta,hogy kínozzák az emlékek,de muszáj volt tudnom arról,hogy mi történt.-Visszamentünk a házunkba,és letettelek a kanapéra.Mozdulatlanul feküdtél,és azt hittem,hogy már túl késő...de egyszer csak kinyitottad a szemed.Valamit suttogtál, de érthetetlen volt...és aztán a szemeid újra lecsukódtak.Világ életemben,még soha nem féltem annyira...Rettegtem attól,hogy elveszítlek!Borzasztó volt!Nem tudnék egy olyan világban élni,amiben te nem létezel Kira!Sosem tudnék!Nem várhattam arra,hogy Harry elkészítse az ellenszert...olyan hosszú időnek tűnt...túl soknak, nem várhattam!Megharaptalak.-Felvillantak a szemeim.-Vártam...vártam arra,hogy mikor térsz már magadhoz...de még akkor sem moccantál,amikor a nevedet suttogtam.És csoda történt...A sebed feketesége halványult,majd egy perc múlva teljesen begyógyult.Végül vettél egy mély lélegzetet,a tested kissé megremegett, és elaludtál.Felkaptalak a karjaimba,és hazahoztalak.Betakartalak,és utána beszéltem a szüleiddel.Minden egyes részletet elmeséltem.Megígértem nekik,hogy vigyázni fogok rád...
-Vigyáztál is!Megmentetted az életemet!
-A kettő nem ugyan az!-Figyelmeztetett.
-Nem érdekes...-felkeltem az ágyról,és közeledni kezdtem felé.Úgy fordultam szembe vele,hogy közben ő háttal álljon az ágynak.Mélyen és őszintén a szemébe néztem.-A lényeg az,hogy együtt vagyunk,és soha,senki nem fog minket elválasztani!-Ajkával a szám felé haladva nyakamat csókolgatta.
-Szeretlek!-suttogtam.Ezt hallván kezei a derekamról lejjebb csusszantak...
Furcsa volt hozzászokni az új csókokhoz,de egyáltalán nem volt rossz.Nagyon lágy volt és nagyon szenvedélyes.Abban a pillanatban visszagondoltam a közösen eltöltött időkre...a megismerkedésünktől egészen idáig.
Forrt a vérem-persze csak képletesen szólva.Kívántam őt.Most még jobban,mint valaha.Megőrültem érte.
Lassan az ágy felé toltam,és a szélén,egy hosszú heves csók keretében letepertem.
-Akarlak!Most!-zihálta,miközben eltávolította rólam a ruhadarabokat.Nem volt türelmem kigombolni az ingét,és a nadrágját,ezért egy egyszerű mozdulattal letéptem róla mindent.A szenvedély áthatolta testünket,miközben eggyé váltunk a hatalmas ágyon.A szoba jéghideg lett,és ez nyújtotta nekünk a legnagyobb élvezetet.A mennyország csúcsán voltam a leggyönyörűbb angyallal.Bevezetett az
érzelmek világába.Lehunytam a szemem,és hagytam,hogy uralja a testemet...
Az utolsó álmom volt a legszebb.A mellkasán feküdtem.Meztelen teste az enyémhez fagyva pihent.Csodálatos volt.Végre megtettük,azt amit mind a ketten annyira akartunk.Mindenféle kockázat nélkül,de annál több élvezettel.
Szemeimet lassan kinyitottam,és megláttam védelmező karjait körülöttem.Finom lehelete a bőrömet cirógatta.Végül is,amikor már tudta,hogy ébren vagyok ajkát a nyakamhoz érintette.
-Jó reggelt,Csipkerózsika!-Mondta halkan.
-Jó reggelt,hercegem!-Válaszoltam,miközben ajkammal rátaláltam az övére.Arcomat újból a mellkasán találtam.
-Jól csináltam?-Kérdezte csábítón.
-Az nem kifejezés!
-Nem fáj semmid?
-Nem!Egyáltalán nem!
Nevetett.Átfordultam,és mellé feküdtem.Könyökét letéve az ágyra,kezével megtámasztotta a fejét.
-Jól éreztem magam!Vagyis,nem jól...pazarul!-Rám mosolygott és hevesen megcsókolt.
-Hát még én!
-Oh...még nem is köszöntem meg a rózsákat,amiket küldtél!Honnan tudtad,hogy az a kedvenc virágom?-Egy féloldalas mosollyal rám kacsintott.
-Szivi...én rólad mindent tudok!
-Ó,igen?Letesztelhetlek?
-Megtisztelnél!
-Oké,ömmm...A te illatodon kívül,melyiket szoktam még kábítószernek nevezni?
-Az eső friss illatát.-Elállt a lélegzetem,miközben ő diadalmasan mosolygott.
-Rendben,egy pont oda.-Elgondolkodtam a következő kérdésen.-Melyik a kedvenc alsóneműm?
-A piros tangád...-Nevetni kezdtem,mert a válasz helytelen volt.De...-Csak vicceltem!Az az én kedvenc alsóneműm...-Felnevettem.-Oh,mármint nekem az a kedvenc alsóneműm,amit rajtad láthatok...úgy ami a tiéd!-Nevetve bólogattam.
-Érted,hogy értem!
-Igen,értem!Válaszolnál a kérdésemre?
-Az a lila bugyi és melltartó komplett,amiknek a bal oldalán egy fekete gyöngy díszeleg!
-Kedvenc színészeim?
-Adam Sandler és Seth Green.
-Kedvenc számom?
-HIM-től a Vampire heart.
-Kedvenc színem?
-Kék.
-Nem vagy szomjas?-Pattantam fel az ágyból.Bájosan felnevetett.
-Menjünk vadászni?-Bólogattam.Végigmérte meztelen testemet,majd mellém állt,és újait végighúzta a gerincemen.Tenyerét rányomta a fenekemre,és magához húzott.Hajamat hátradobta a vállamra,és ajkával a kulcscsontomat dörzsölte.Ez volt az a dolog,amit mindig is imádtam.A nyak csókolgatástól mindig is...öhm...beindultam.Karjaimmal átkaroltam a derekát,és hozzábújtam.
-John!
-Hm?
-Tényleg szomjas vagyok!
-Oh...igen,persze!Ez érthető ebben a pillanatban!-Kezei a csípőmön voltak,amikor lassan eltolt magától.Szenvedélyesen nézett rám.A tarkójára tettem a kezem,és felém húztam,egy csók erejéig,majd elindultam,hogy összeszedjem a ruháinkat.Az összes ruhadarab,amit tegnap még viseltünk,az mára használhatatlanná vállt.
Nekem,nem volt nehéz újakat felvenni,de Johnnak...hát izé...
-Ammm...szivem!-Rámnézett.-A...ruhád...-Odalépett hozzám,és vetett egy szem pillantást a ruhákra.
-Te jó...Neeee...a francba!Most,hogy...mi lesz?
-Ne aggódj,majd kérek Bentől valamilyen ruhát!-Bólintott.Gyorsan felkapkodtam a ruháimat,és kimentem az ajtón.Lefutottam a lépcsőn.Amy jött velem szembe.
-Jó reggelt Kira!
-Szia!Hol vannak anyuék?
-Elmentek Nora nénihez.
-Oh..csodás...
Felhúztam az emeletre,egyenesen a szüleim hálószobájába.Ben úgyis egy jó ember,gondoltam,biztos nem fog haragudni,és különben is,vész helyzet volt!Kinyitottam a gardrób szekrényüket,és kivettem egy fekete inget,és egy farmer nadrágot,majd visszasiettem a szobába.John bebugyolálta magát a paplanomba,és az ágyon ülve várt.
-Itt vagyok!-Énekeltem.-Hoztam cuccot!
-Köszi,szivi!
Pár másodperc alatt felöltözött,és már az erdőben is voltunk.Ott egy muflonnal oltottam a szomjam.A meleg vércseppek kellemesen simogatták végig a torkomat.

Az ősz a szokásos hangulatú volt,hozva a sulit,és a hideg szeleket.Nem tudtam,hogy értékelni,mert ahogyan jött,olyan gyorsan el is ment.Az őszt pedig ugye szokás szerint a tél követte.
Csodálatos volt játszani a hóban a többiekkel.Volt egy vicces élményem,amit soha nem felejtek el.Johnnal az erdőben hógolyóztunk,de én mindig gyorsabban hajigáltam a gömböket,amik értelem szerűen sosem találtál el,mert mielőtt hozzáérhettek volna,akkor vagy lehajolt,vagy reptében elkapta a hógolyót és szétpréselte.Ám egyszer nesztelenül mögé lopóztam,és a hátára ugrottam,és így mind a ketten beestünk a hóba.
Danny pont 24-ére ért haza a kosárlabda turnéról.Pont a születésnapomon... ami, már nem volt érvényes,mert nem öregedtem többé.Mégis,mindenki felköszöntött.Az első normális karácsonyomat két családdal töltöttem,nem éppen a szokásos módon.Csupán néhány dolog tért el a megszokottól...Például az este vacsorás részét az erdőben töltöttem el a Dancan családdal,vagy,hogy nem tűztem ki zoknit a kandalló fölé,hogy valaki cukorkát tegyen bele.De végül is az egész arról szólt,hogy együtt legyen a két család.Nagyon jó barátság kötődött össze mindenki között az elmúlt években.Ennél jobb életet senki sem kívánhat magának!
Reménytelennek tűnt a kezdet,de mégis megjelent egy fénysugár,amibe kapaszkodhattam.Új életet kezdtem,sok új baráttal találkoztam.Kalandokkal és veszélyekkel teli utakon jártam.Sokat sírtam,és sokat nevettem...de végül meg tudtam állapodni azon a helyen,aminek a neve:Szerelem!

Vége

Tizennegyedik fejezet

Tizennegyedik fejezet

Amikor odaértem a Dancan házhoz,John a lépcső alján várt.
A haja és a ruhája csurom víz volt.Bosszúsan lógatta az orrát.Felé küldtem egy pillantást és amikor észrevett,mosolyogni kezdett.
-John!
-Szia.-Szólt bájosan.
-Mi történt veled?
-Birkóztam Adammel.
-Hol?Egy pocsolyában?
-Nem,a folyóban.
-Ó...Miért?
-Mert ott a legjobb.-Vágtam egy pofát.-De tényleg!Jobb,mint a szárazföldön.Nagyobb a sodrás és ezért több erőt kell kifejteni,így még jobban edződünk!
-Akkor miért lógatod az orrod?
-Mert Adam nyert a bírkózásban...-grimaszolt.Nevettem egyet,majd mellé ültem.Csurom vizes hajjal minden fiú jobban tetszik...de ő különösen!A vizes ruhadarabok izmos testére tapadtak,és a víz cseppek az egész testét végigsimogatták.Kergették egymást a mellkasán,az arcán,a kezén, a...nadrágján... Mindenhol ott voltak.Játszottak egymással,egy tökéletes testen.Szívesen lettem volna a helyükben...
-Szóval...-törte meg lágy hangja a gondolat menetemet.-A szüleid meg akarnak ismerni?
-Oh...igen!Tegnap előtt mondták,hogy gyere el hozzánk.Megint láthatatlanul beosontál?
-Nem,csak hallottam a beszélgetéseteket...-Oh,ne biztos jól kiröhögött,amikor hallgatózott.Összeszorítottam a szemem,és nyeltem egyet,majd lassan rá néztem.
-És pontosan mennyit hallottál?...
-Eleget!-Kuncogott.
-Akkor válaszolnál Ben kérdésére?
-Mi?...Oh,persze...a terhességről,ugye?-Bólintottam.-Nos,az az igazság,hogy nem lehetsz terhes,mert a tested nem változik meg többé.
-Akkor a kis ajándékomra nem lesz szükség...
-A kondomra gondolsz?
-Igen!-Egymásra néztünk,és a szemében felgyúlt a szenvedély.-Akkor...megyünk?
-Mindjárt!Előbb szeretnék adni neked valamit...Ne moccanj!Mindjárt jövök.-Pár másodperc alatt visszaért hátratett kezekkel.-Na jó,csukd be a szemed és nyújtsd ki a kezed!-Izgatottan leszorítottam a szemhéjaimat és széttártam a tenyeremet.
-Oké.Kinyithatod!
Egy nyaklánc volt a kezemben.Egy négyes alakú rubint medál,ami egy fekete bőr szalagra volt fűzve.A fekete lánc és a vörös medál tökéletesen egybeolvadt a napfény hatására.Gyönyörű.Nem,több mint gyönyörű!Csodálatos!
-John...nem kellett volna rám költened!
-Oh,egyáltalán nem költekeztem!Még a dédnagymamámé volt.
-Ó...Nagyon tetszik!-rámosolyogtam,és egy gyors csókra magamhoz húztam.-Ez felért egy köszönömmel!
-Szívesen!-Mondta szórakozottan,mielőtt még egy újabb csókot kezdeményezett volna.A játszadozó víz cseppek az ajkán keresztül az államra futottak,és onnan lecsöppentek a nyakamra.Tenyeremet a mellkasának támasztottam.
-Na,John tetszett neki...?-jött egy női hang a házból...nem nagyon figyeltem oda,hogy ki az,mert közben éppen máshova öszpontosítottam...A hang erősödött,de még mindig ügyet sem vetettünk rá.
-John minden rendben?John!Joh...Oh...-Lienn volt.Zavarba jött amikor meglátott minket.Félbeszakítottam a csókot,és rá néztem Liennre.-Oh...ne haragudjatok gyerekek...Nem akartam zavarni...
-Semmi baj,anya!-Nyugtatta John.
-Tetszik Kira?
-Igen,nagyon is!Gyönyörű szép!
-Tudod még John családjából való.A dednagymamájáé volt...
-Igen,mondta.-Szakítottam félbe.A kedves szerető tekintet,megdöbbenté vállt,amikor a fiára nézett.
-John!Most rögtön menny fel átöltözni!-John sóhajtott és a szemét forgatta.
-Igen,anya...-mondta trehányan.-Mindjárt jövök!
A tenyeremben vizsgálgattam a medált.John átlépte a küszöb ajtaját,és felrohant száraz ruhákért.Lienn vetett rám egy pillantást és megindult befelé,de megállítottam.
-Lienn!
-Tessék?
-Mit jelent a négyes?
-Hát...a négyes-kezdte el magyarázni,miközben lesétált a lépcső aljára és mellém ült.-a négy évszakot jelöli...és minden évszak valaminek a szimbóluma.A tavasznak az újrakezdés,a születés,a nyárnak a bőség és a termés,az ősznek az elhullás, és öregedés,a télnek pedig a halál és a tisztaság.-Felkelt és újra feltáncolt a lépcsőn,de a küszöbön megállt.-Mellesleg,itt az ősz!Figyelj oda!-Kacsintott,én meg rámosolyogtam.Visszafordultam,hátat fordítva a háznak,és John egyszerre csak elém termett.
-Feltegyem a nyakláncodat?
-Kérlek!
A lánc egy szem pillantás alatt a helyén volt.John megfogta kezem és magával akart húzni,de ellenálltam.
-Hova sietünk?Szerintem menjünk lassú tempóban.
-Mire ez a nagy lazaság?-Követelte,majd elengedett.
-Sietünk?
-Hát...ami azt illeti,igen!-Felhúztam egyik szemöldökömet.-El akarlak vinni egy helyre,de előtte szeretnék bemutatkozni a szüleidnek!
-Oh...nos,akkor oké!-Megszorította a kezem.
-Menjünk!
És hipp-hopp már ott is voltunk.Kelly a konyhában ügyködött valamit,ameddig Ben a fürdőszobában borotválkozott.
-Megjöttünk!-Énekeltem,behajolva a konyha ajtón.
-Oh...sziasztok!Gyertek be!-Monda,miközben levette a kötényét és megtörölte a kezét egy rongyban.
-Jó napot kívánok Mrs.Lary!-Nyújtotta kezét A fiú.-John Dancan vagyok!
-Helló,John!-Mosolygott rá kedvesen Kelly.Ez az a kedves mosoly volt,mint ami akkor jelent meg az arcán,amikor először meglátott minket.Úgy látszik,hogy ez valami üdvözlő mosoly lehet nála.-Ja és...-fűzte hozzá.-nyugodtan szólíts Kellynek!
-Jövök!-Jött a hang a fürdőszobából.Hallottunk egy csusszanást,majd egy hatalmas hanyatt esést.John és én kuncogtunk,Kelly pedig egy fájdalmas grimaszt vágott.
-Jól vagy drágám?-szólt fel.
-Igen,hogyne,megvagyok!-Jött az elhadart válasz.-Mindjárt lent leszek!
-Ne siess!-Mondta Kelly,aki most már velünk együtt nevetett.
Ben egy ideig még bukdácsolt,majd sántítva letipegett a lépcsőn.Menet közben egyik kezét hátratette a derekára,a másikkal,pedig a szilárd tárgyakba kapaszkodott.A konyha ajtó előtt kiegyenesedett,de a kezét le nem vette a derekáról.
-Jaj,szivecském...-Sóhajtotta.Miközben Kellyhez beszélt,rólunk nem vett tudomást.-Vagy a fürdőszobába tegyünk szőnyeget,vagy indulhatsz venni nekem egy görbe botot...
Amikor John elmosolyodott,Ben vigyorogva ránézett,és a kezét nyújtotta felé.
-Jó napot,John Dancan vagyok!-Mutatkozott be előbb.
-Helló, én meg Ben Lary!
Csönd volt,ameddig John meg nem köszörülte a torkát.
-Ammm...nézzék!Tudom,hogy Kira mostanában sokat van velem,és elmondta,hogy maguk féltik őt,ami persze normális...
-John,ezzel mit akarsz mondani?-Kérdezte Kelly,miközben Ben arcáról is lefagyott a mosoly.
-Hát,csupán annyit,hogy mellettem biztonságban tudhatják Kirát!Ha velem van,akkor semmi baja nem eshet!Bíznak bennem?
A két szülő meghatottan egymás mellé állt.Ben átkarolta a feleségét,és nézegetett bennünket.
-Igen!-Szólalt meg Ben,vigyorral az arcán.-Megbízunk benned John!
-Köszönöm!
-Na jó,akkor mi most mennénk...-mondtam.A szüleim bólintottak.

Az erdőben futva tűnődtem el a Tibáld dolgon.
-Hova megyünk?-kérdeztem elterelve a figyelmemet.
-Majd meglátod!-Adott egy puszit az arcomra és kézen fogva futottunk fel egy sziklás hegyre.A tetejére vezetett.A hófehér kövek legurultak a lábam alatt az erdőbe.Némelyik porrá őrlődött zuhanás közben.Csodálatos volt a kilátás.De a hegyről lenézvén,mégis belém nyilallt egyfajta hiány.Mintha már évek óta nem éreztem volna Johnt a közelemben.Pedig ott volt mellettem.Fogtam a kezét,de ez nekem nem volt elég.Szorosan hozzábújtam.Két karjával visszaölelt.Nem tudom,mi ütött belém... Talán féltem.Nem talán,biztos féltem...
-Itt van...-suttogtam halkan.
-Hm?
-Tibáld itt van!Érzem a bűzét!
Lassú léptek hangját hallottuk a sziklákon.Arcomat John mellkasába temettem.
-Na ugye,hogy kiszámíthatatlan vagyok!-Jött mögülünk a gonosz hang.Megfordultam és a szemébe néztem.Eszembe jutott,hogy nálam van a fegyver.Tibáld,minden egyes lépésemet tisztán figyelte.Félelmetes volt,de mégis gyáva.
-Szia,denevér!-vetette oda szánalmasnak mondható hangnemben.
-Te rohadt mocsok!Meg fogod bánni,hogy elvetted tőlem a szüleimet!
Hátrálni kezdett,ahogy közeledtem felé.Már a hegycsúcs szélén billegett.
-Most mit rimánkodsz?Vannak másikak...
Megálltam.Egy szánalmas vigyor jelent meg a képén,ahogy látta az arcomra ült fájdalmat.Rávicsorogtam és egy addig nem hallott morgás tört fel a torkomból. Ezen,még én is meglepődtem.
-Kira,vigyázz!-Kiáltotta John,amikor Tibáld rám emelte a kezét.Visszafordultam és a karmai csak pár centire voltak az arcomtól.John ráugrott Tibáldra.Esésük közben a karmok elérték a bordámat,és a húsomból kiszakítottak egy darabot.Ez volt az első olyan sebem,ami nem vérzett.Hanyatt estem a földre.John családja egy pillanat töredéke alatt ott volt a hegyen.Harry odafutott hozzám,Adam pedig Johnnak segített lefogni a gyilkost.Kezemet a sebre szorítottam.Elöntött a gyengeség,de Tibáld kínzó ordítása megvadított.Kiugrottam Harry karjaiból,majd minden erőt összeszedve ráugrottam Tibáldra,előrántottam zsebemből a fegyvert,és a szívébe döftem.A hangja elhalt,miközben szemei kitágultak.A fájdalom átnyilallt rajtam is.Hideg vérrel néztem végig a szenvedését...Tibáld a földre hullot.Mélyen ziháltam, nézve a haldokló gyilkost.Teste remegett,és gyémánt ként kezdett el ragyogni a napfényben. Teste a hasánál kettényílt és egy pillanatban fekete lángot lobbantva, hamuvá égett az egész teste.Hamvát a szél magába ölelte és elvitte messzire ettől a világtól.Ahogy egyszerre csak megállt fújni,mély boldogság töltött el,egy fajta megkönnyebbülés.A szél elfújta a rosszat,elfújta a gonoszt...Őszinte mosollyal Johnra néztem.
-Megcsináltad!-Mosolygott vissza,majd mellém állt,és magához ölelt,eltakarva a napfénytől.-Nincs többé veszély!Megcsináltad,szerelmem!-Egy pillanatig a fájdalmam is elszállt.Nem volt többé veszély.Végre.
-Megcsináltam...-motyogtam.Amikor karjaimat át akartam fonni a derekán,hirtelen nagyon nehéznek éreztem magam,a lábaim kicsúsztak alólam,és a földre zuhantam volna,ha John el nem kap.
-Sajnálom!-Suttogta.Karjaiba zárt,és már csak a kellemes szellő cirógatását éreztem a nyakamon.
Halk,érthetetlen motyogások vettek körbe,majd hirtelen minden elsötétült.A rég nem látott álmom újból előtört.Az az álom amit utolsó nap láttam az otthonban, az ami két napon keresztül gyötört.Akkor még nem értettem,hogy mit jelent.De most már értem.A boldog család mi voltunk:Ben,Kelly,Amy és én.A viharfelhő az ellenségem, Tibáld volt,akitől végre meg tudtam szabadulni.És a furcsa ember szerű lény John volt.Aki megmentett,mielőtt még a gyilkos szétmarcangolt volna.A megmentőm.
Az eső-,a vadrózsa-,a méz- és a család tagjaim illatának édes keveréke szállt az orrom körül.Erről tudtam,hogy nem álom volt.Tényleg ott voltak körülöttem és figyelték az álmomat.Az életem utolsó álmait.Jó volt végre megint otthon lenni.Az én saját kis ágyamban.Hm...Otthon.Mien jó,hogy ezt nyugodt szívvel ki tudom jelenteni.Kis híján már egy éve élek itt,de ezt így sosem mondtam.Nem mondhattam,ameddig nem mentem biztosra.De az itt töltött idő alatt megtanultam,hogy a szeretet a kulcsa mindennek,mert ha szeretnek,már nem érzed magad elnyomottnak,vagy szerencsétlennek.Az sem fontos,hogy nagy vagyonod legyen.A szeretet még a legszegényebb embert is meggazdagítja.Ezen nagyon sokáig el tudtam volna gondolkodni,de látnom kellett a szüleimet és a nővéremet,hogy elmagyarázzam nekik a dolgokat.
Ahogy a szemhéjam lassan kinyílt,megláttam az aggódó arcokat körülöttem.

Tizenharmadik fejezet

Tizenharmadik fejezet

A Dancan birtok teljes egészében hatszáz hektáron feküdt.
A rét,ahol a taníttatásom ment végbe,nyugalmas,de ugyanakkor titokzatos volt.És érdekes,a szív alakja miatt.John,Adam,Lucy és én a rét közepén álltunk, vizsgálgatva a környezetet és az illatokat.Lehunytam a szemem, és hagytam a szelet,végigsimitani a hajamon.Így jobban tudtam koncentrálni az időre,amikor egyszer csak Lienn és Harry előbukkant.A szerelmem mellettem állt,kezével a vállamat dörzsölgette,komoly arc kifejezést vetve a szüleire.
-Nos?Tudjátok hol van?-kérdezte mereven.Harry megfogta felesége kezét.Bájosan néztek ki,holott egyikük sem mosolygott.
-Délnek tart,de úgy tervezi,hogy pár napon belül visszajön.-Felelte Harry,majd rám nézett.-Kezdhetjük?
Bólintottam.
-Na jó,akkor most én és Lienn fogjuk eljátszani.Én leszek Tibáld,te meg Kira.-Mondta.Harry a mező szélére állt,Lienn pedig kábé öt méterre előtte.-Na,azt már tudod,hogy hogy kell mélyen kimutatni,hogy nem félsz,de kezdj el járkálni körülötte,úgy hogy egyre közelebb érsz hozzá.-Lienn pontosan úgy csinálta, ahogy Harry kiejtette szavakat.-Ne ijedj meg,ha ő is közeledni kezd!A testtartásod ne legyen túl merev...és a megfelelő pillanatban,mi lecsapunk rá,lefogjuk te pedig leszúrod...
-Várj!Hogy tudom majd eltalálni pont a szívét?
-Erre is készültem...-Hátralépett és eltűnt,egy pár másodpercre,majd egy próba babával és egy aranyozott tokkal a kezében tért vissza.A babát a talpára helyezte és a tokot átnyújtotta nekem.-Ezen fogsz gyakorolni...-Adamből hangos nevetés tört ki.Amikor ránéztünk,a szájára tette a kezét,és magában kuncogott.
-Tehát...-folytatta Harry.-Tudod,hol van a szive,ugye?-Bólintottam.-Nagyszerű.A tőr benne van abban a dobozban,amit neked adtam.Vedd ki,kérlek!
A dobozon egy apró kis ezüst színű kapocs díszelgett,egy arany gombbal a közepén.Megnyomtam az apró pontot,a kapocs kipattant és a doboz teteje kinyílt. Egy hatalmas fénylő nyelű tőr volt benne.Biztosan felbecsülhetetlen értékű.Szebb volt minden ékszernél,amit eddig valaha láttam.Az alakja tökéletesen igazodott a tenyerem vonalához,mintha személyre szabottan nekem lett volna készítve.
-Na,jó és most...-Mielőtt még befejezhette volna a mondatát,a tőrt egy könnyű mozdulattal belevágtam a baba ,,szívébe".Harry az ujját felmutatva elmosolyodott.
-Jó!Nagyon jó!Oké,akkor azt hiszem,mindennel tisztában vagy.Vagy van kérdés?
-Nincs.
-Remek.
-Mindent nagyon köszönök,de én most hazamennék.
-Rendben.A tőrt tedd el,mert nem tudni mikor bukkan elő!Add át üdvözletem a szüleidnek!
-Oké.-Mondtam vidáman.John lenyomott egy puszit az arcomra,majd elmentek.
Gondoltam,úgysem sietek sehova,ezért lassú léptekkel elindultam haza.Jót tett a hegyi levegő.Még jobban felfrissített,és felkészített a harcra.
Az ajtót lassan,csendesen nyitottam ki,hogy nehogy felébresszem Kellyéket. Meglepetés ért,amikor megláttam őt és Bent a kanapén.Elragadó volt a látvány.Egy pokróccal voltak betakarva.Ben átkarolta Kellyt,aki álmosan rám nézett.
-Szia!-Köszöntek rám.
-Helló!Bocsi,nem akarok zavarni!Már megyek is a...
-Kira!-Nézett rám komolyan Ben.-Gyere ide!-Félénken odasétáltam a kanapéhoz. Ben levette a karját Kelly válláról,és kissé odébb csúszott,hogy közéjük tudjak ülni.
-Van egy dolog,amiről komolyan el kell beszélgetnünk...-Kezdte Kelly.-Kira tudjuk,hogy mi folyik itt.Tudjuk,hogy mit terveztek...és meg szeretnénk óvni titeket a veszélyektől!
-Honnan tudjátok?Ki mondta el?
-Nos...Beszéltünk John szüleivel,és ők is tanácsolták,hogy beszéljünk veled erről a dologról.-Mélyen a szemembe nézett.Előbb,vagy utóbb úgy is megtudták volna,hogy hamarosan át fognak változtatni.-Ezért szeretnénk téged felvilágosítani.
-Ti?Engem felvilágosítani?
-Ez miért olyan meglepő?-Kérdezte Ben.
-Hát,csak mert,ti emberek vagytok.Honnan tudnátok,hogy milyen,meg hogy hogyan működik?
-Azért az érzések ugyan olyananok...gondolom.-Kelly előcsúsztatott a zsebéből egy kicsi,kék,négyzet alakú csomagot.
-Ó...jaj,Istenkém...-Azt hiszem,hogy nem is arról beszélünk,amiről gondoltam,hogy beszélünk...-Ti most engem felvilágosítotok a...-nyeltem egyet.-...?
-A szexről,igen.-Felelte Kelly.Arcomat a két tenyerembe temettem.Ilyenkor nagyon jó dolog volt,hogy nem birok elpirulni.
-Tudjuk,hogy neked,kínos erről beszélni,de muszáj,hogy tudd,hogy mik a következmények,ha...-Felemeltem a kezem,hogy elhallgattassam.Szemeimet lesütve kezdtem el beszélni.
-Figyu...ammm...-Halkan felnevettem.-Tudom,hogy segíteni és megóvni akartok, de...-Elvettem a kis kék tasakot Kellytől.-ez nem szükséges...Tényleg!Nem azért,mert kínos erről veletek beszélnem,hanem,mert a vámpírok,nem kaphatnak el olyan betegségeket,amik ezen ez úton elkaphatóak.-Belenyomtam Ben tenyerébe a csomagot.És felkeltem a kanapéról.
-És mi a helyzet a terhességgel?-Kérdezte zavartan Ben.
-Azt nem tudom,majd megkérdezek valakit.
-Jó.Ezt meg tedd el!Hátha,mégis úgy adódik...-nyújtotta felém.-Szeretném száz százalékosra tudni,hogy biztonságban vagy!
Sóhajtottam egyet,majd elvettem,és elindultam a lépcső felé.
-Még valami!Szeretnénk,ha elhívnád Johnt valamelyik nap!Meg akarjuk ismerni.
-Oké...Amúgy hol van Amy?
-Szerintem fent a szobájában.-Válaszolt Ben a tévére szegezve a szemeit.
Ahogy felértem a lépcsőn,bekopogtattam Amy szobájába.
-Bújj be!-Jött a válasz.Mosollyal az arcomon benyitottam.
-Szia!
-Helló Kira!Téged is lehet látni?
-Igen...Mit csinálsz?
-Csak írom össze,hogy milyen füzetek kellenek a sulira.Holnap megyek megvenni őket.Te is jössz?
-Igen,persze!
-Olyan ritkán vagy itthon!Mit csinálsz egész nap Johnnál?
Azt hiszem itt volt az ideje,hogy elmondjam Amynek,hogy mi is folyik itt valójában.
-Amy...beszélnünk kell!-Felemelte a fejét,és szemeit a papírról rám szegezte.
-Mi történt?-Kérdezte aggódón,miközben felült.
-Tudom,hogy ki ölte meg a szüleimet...
-A szüleidet megölték?Ki?
-Egy vámpír...Tibáldnak hívják,de nem is ez a fontos,hanem,hogy csak én tudom elpusztítani.
-Te?Hogy-hogy csak te?
-A Dancan család birtokában van egy tőr,amihez ők nem érhetnek hozzá,mert csupán egy érintéstől is megölné őket.Én,mivel denevér vámpír vagyok,ezért rám nem ártalmas,így én nyugodtan megfoghatom.Nézd!-Kivettem a kést a nadrágzsebemből és megmutattam neki.A ragyogó smaragd kövek erőteljes fénnyel csillogtak a nyelén.
-Hú,ez gyönyörű szép!-Mondta.-Ö,de miért van nálad?
-Azért,mert nem lehet tudni,hogy mikor jön vissza.Kiszámíthatatlan egy alak.
-Ez azt jelenti,hogy akármelyik percben felbukkanhat?
-Igen,de nem kell megijedned,mert rám vadászik,nem rátok!Titeket nem fog bántani!
-Kira,te őrült vagy!Nem harcolhatsz,egy nálad ötvenszer erősebb vámpírral!Meg fog ölni!
-Nem,nem fog,mert én ölöm meg őt!-Lehorgasztotta a fejét.Leültem elé a földre,és megfogtam a kezét.-John családja teljesen felkészített mindenre!És a harcban is segíteni fognak.-Amy könnyes szemekkel nézett rám.Megöleltem.
-Tudod,az milyen érzés lenne,ha elveszítenélek?-Motyogta a könnyein keresztül.
-Nem fogsz!-Vigasztaltam.-De ezzel,még nincs vége...
-Hm?-Lassan eltolt magától és megtörölte könnyes szemeit.
-Ha már elkezdtem,akkor szeretném,ha mindent tudnál!
-Igen?
-Miután,vége lesz a harcnak és Tibáld a múlté lesz,akkor Harry átváltoztat igazi vámpírrá.Olyanná,amilyenek ők.
-Mi lenne a különbség?-szipogott.
-Erősebb leszek,keményebb,hidegebb és fehérebb lesz a bőröm...és jobban fogom érezni a szomjúságot,mint most.Vérszomjasabb leszek.-Megdöbbent arcot vágott.-Ne félj titeket nem foglak bántani!-Sóhajtott.
-Ennyi?
-Igen...ja és nem fogok több gyümölcsöt enni!
-Oh,míg el nem felejtem,Danny hívott.Mondta,hogy üdvözöl és,hogy karácsonyra hazaér.
-Nagyszerű!-Megcsörrent a telefonom.-Ez biztos,ő lesz!-Mondtam,de nem Danny száma volt.-Ja nem,mégsem!-Felvettem,majd beleszóltam.
-Halló!
-Szia,Kira!
-Szia Wendy!Mi zujs?
-Hát,tegnap jöttünk haza Párizsból,és gondoltam,hogy majd elmehetnénk,hogy megmutassuk a képeket,meg hogy meséljünk...
-Aha,persze az szupi lenne!Ömmm...de holnapra terveztük a füzet vásárlást a sulira.Nem jöttök velünk?
-De,de úgy is jó!
-És utána eljönnétek hozzánk.
-Oké!
-Na jó,akkor holnap!
-Szia!
-Szia!
Letettem a telefont és Amy felé fordultam.A könnyei már felszáradtak és újra mosolygott.

Tizenkettedik fejezet

Tizenkettedik fejezet

Kempingezők hangját hallottuk a közelből.Valamiért a hangok ismerősek voltak.Megragadtam John kezét és a hangok felé futottunk.Ahogy sejtettük a Woods táborhelyen voltak.Az ágak és a bokrok mögül kinézve pillantottam meg az ismerőseimet.Nick,Leslie,Tom,Greg,Bill mind ott voltak és a sátrak felállításával küszködtek.
-Menj,üdvözöld őket,én majd visszajövök érted egy pár óra múlva!
-Hova mész?
-Megbeszéljük a hadi tervet és majd téged is beavatunk később.
Mielőtt megszólalhattam volna,lágyan és hosszan megcsókolt.Nem tudtam volna abbahagyni,ha nem figyelmeztet.A szemembe nevetett.
-Majd este Kira...-megint úgy éreztem,mintha elpirulnék.-Vigyázz,nehogy leleplezz minket!Nemsokára találkozunk!
Bólintottam és azzal elment.Vettem egy nagy levegőt,majd kifújtam és átvágtam a bokrokon.A srácok nagy vigyorral az arcukon üdvözöltek!
-Kiraaaaaaa!Csajszi!Sziiiiiaaaaaaaa!-Jött felém Nick széttárt karokkal,majd megölelt.-Hűha,elég kemény csaj lett belőled a nyár folyamán!-Jelentette ki,miután elengedett.
-Helló fiúk!Mizujs?Hogy vagytok?
-Köszi jól!-Kezdte Leslie.-Éppen a sátor állítással szenvedünk...Tom ez a cső fordítva áll!Greg hagyd most a ponyvát,az,majd a végén jön!
-Az előbb még azt mondtad,hogy hajtsam szét!-Szólt vissza Greg.
-Igen,most meg azt mondom,hogy gyere ide és hagyd azt a rohadt ponyvát!-Parancsolta Leslie.
-Tökfej...-mormogta halkan Greg.
-Ezt hallottam!-Figyelmeztette Leslie.
Greg forgatta a szemeit,de végül odament segíteni nekik megcsinálni.Halkan nevettem rajtuk,amikor végignéztem ezt az egészet.Nem tűnt nehéznek felépíteni a sátrat.
-Esetleg tudok valamit segíteni?-Ajánlottam fel,kezembe véve a használati utasítást.
-Nem kell,majd csak megbirkózunk vele.
-Nem akarok beleszólni fiúk,de ti megnéztétek a használati utasítást mielőtt elkezdtétek?-Kérdeztem udvarias hangon.
-Hááááááát...nem...-mondta halkan Nick.
-Na jó,akkor majd kezelésbe vesszük az ügyet.Gyertek!-Vetettem még egy pillantást az utasításra és onnantól már tiszta volt az egész ügy.-Oké,Nick és Bill legyetek szívesek tartsátok nekem a ponyvát,és én majd bebújok és összerakom a vázat.
-Rendicsek!-Egyeztek bele.Az egész kész lett tizenöt perc alatt.
-Ez bámulatos Kira honnan tudtad,hogy kell?-Kérdezte csodálkozva Greg.Mosollyal az arcomon magam elé tartottam a segítségemre álló füzetet és a mutató ujjammal kopogni kezdtem az elején.
-Oh...
-Nagyon szépen köszönjük Kira!-Hálálkodott Leslie.-Gyere,mit kérsz?Van étel,ital...
-Köszi,de nem kérek semmit!
-Biztos?
-Igen,tuti!
-Kész főnyeremény ez a csaj!-Áradozott Nick.-Kapásból sátrat épít,életeket ment meg...
-Na jó,eeeeeellllllllég lesz Nick!-Szakítottam félbe.
-Ne szerénykedj,Kira!
-Nem is szerénykedek,csak nem szeretem,ha ennyire...értékelnek,tudod?
-Oh bocsi!
Rámosolyogtam,jelezve,hogy bocsánat kérés elfogadva.
Visszaemlékeztek az általános iskolára és vicces történeteket meséltek azokról az időkről.Én is meséltem nekik,amit örömmel hallgattak végig.Jól éreztem magam.
A jó hangulatot megtörte valami furcsaság.Valami vad szag.Tudtam,hogy veszélyben vagyok,és azt is tudtam,hogy ha rövidesen nem megyek el innen,akkor a többiek is belekeverednek.
-Hát srácok,nagyon jó volt találkozni veletek,de most sajna rohannom kell!
-Nem maradsz még egy kicsit?-Kérdezte Tom.
-Nem lehet.Bocsi!De majd még találkozunk,sziasztok!
-Szia!-Mondták szinte egyszerre.
Elfutottam a sötétedő erdő sűrűjébe.A szag erősödött,de nem láttam senkit magam körül.Majd egy pár perc múlva valaki leugrott elém a fáról.Láttam,amint hófehér fogait felvillantva,gonoszan rám vigyorog.A lélegzésem,zihálásba ment át,és szívverésem felgyorsult.Belőle áradt a gonosz szag.Arca tisztán látszott,a sötétség ellenére is.A szemei bíborvörösen fénylettek,arca ugyanúgy hófehér volt,mint a mienk,amit az állán lévő szakáll is kihangsúlyozott.Éjjfekete haja szerteágazó és kócos volt.Hátráltam,de ő csak jött közelebb és közelebb,mosolyát nem halványítva.
-Édesnek tűnsz,annak ellenére,hogy már nem vagy ember...-Szólalt meg,mély és gonosz hangon.Szemeimet próbáltam összehúzni,de nem ment.Hátulról egy fához szorultam.Pár méter távolságra megállt tőlem,és bámult,miközben illatomat szimatolta a levegőben.Felismertem.Tudtam,ki ő.
-Miért akarsz megölni?-Kérdeztem egy csöppet bátrabban.-Az miért lenne jó neked?
-Hahaha...-nevetett fel.-Ebből élek kislány!Jó móka ölni az embereket,miközben csak találgatni tudják,hogy mi okozta a halálukat.-Hangja szánalmas,rémisztő és elhaló volt.Próbáltam leplezni a félelmemet,kisebb-nagyobb sikerrel.Folytatta:
-Nem is tudod,hogy az milyen jó érzés,amikor egy remegő ember nyakába mélyeszted a fogaidat és kiszívod belőle az életet...De még megtudhatod,hogyha mellém állsz...
Felnevettem ezen a lehetetlen dolgon.
-Soha!-Mondtam gúnyosan.
Mi után felfogta a válaszomat,odasuhant elém és a nyakamra tette a kezét.
-Nem félek tőled!-Jelentettem ki.
-Te...teeee...-mondta a fogain keresztül,és kezét elkezdte szorítani a nyakam körül.
-Tibáld!-Kiáltott rá mögötte Harry.A jobb oldalán Adam a balon John.Elengedte a nyakam és feléjük fordult.Alig egy század másodperccel utána Lucy megragadott és elrángatott a fa mellől.Tibáld megfordult és egy meghökkent pofát vágott,majd miután észrevette Harryéket mosolyogni kezdett.
-Miért kéred mindig a fiaid segítségét Dancan?Nem mersz egyedül kiállni ellenem?-Hihetetlen,hogy mennyire nagyképű volt.Egy öntelt szadista...igen,azt hiszem ez volt a teljes neve:Tibáld az öntelt szadista.
-Ne játssz Tibáld!Tudod,hogy nem akarunk háborút!
Tibáld Johnra meresztette vérvörös szemeit,amitől John összeszorította az öklét.
-Bátor kis denevéred van!
John szemeiben a harag tüze égett és vicsorgott az ellenségünkre,de Tibáld csak nevetett rajta.Teste ugráshoz kész pózban megfeszült.Tekintete már szinte halálos volt.
-John ne!Csillapodj!-Súgta neki Harry.-Most pedig,Tibáld!Menj el a földünkről!Most!
Mindenki összehúzott szemekkel nézte őt,ahogy elballag.Még egyszer utoljára végignézte az arcokat.Az enyémet hagyta legutoljára.
-Megöllek,te rohadék!Megbánod azt amit tettél,te mocsok!-Zsörtölődtem halkan, holott tudtam,hogy mindenki hallja minden egyes szavamat.John odafutott mellém és megfogta a derekamat.Szó nélkül a mellkasára borultam.Könnyeim akaratom ellenére csordultak ki és áztatták a pólóját.
-Ssssss...-nyuktatott.-Semmi baj!Nagyon jól csináltad!Bátor vagy!-Hangjában a nyugalom és az őszinteség játszott szerepet.Onnantól már soha nem akartam kiszabadulni a karjaiból.
-Na...Egy bátor vámpír nem sír!-Szólalt meg a hátam mögül vigasztalóan Lucy.Letöröltem a könnyeimet és felé fordultam.Mosolygott.Még egyszer megdörzsöltem könnyes szemeimet és akkor már volt annyi erőm,hogy visszamosolyogjak.
-Menjünk haza!-Mondta Harry.Elindultam a házunk felé vezető úton.-Kira hova mész?-Kérdezte kíváncsian.
-Hát,most mondta,hogy menjünk haza...
-Igen,de én úgy gondoltam,hogy hozzánk haza!-Nevetett.
-Oh...De a szüleim...
-Ne aggódj miattuk!Lienn felhívta őket.Tudják,hogy itt vagy!!-Vágott közbe Harry.
-Mellesleg szeretnélek megkérni a tegezésre!-mosolygott.
-Oké!-Egyeztem bele.
Pár másodperc alatt ott voltunk a házuk előtt.John megfogta a karomat a lépcső előtt,mialatt a többiek bementek a házba.Harry lenézett ránk a lépcső tetejéről és gyors pillantást váltott Johnnal,majd ő is követte a többieket.
John leültetett a legalsó lépcsőfokra és mellém ült kezét áttéve mögöttem.
-Ne haragudj,kérlek!-Szomorúan maga elé bámult.
-Ugyan,miért haragudnék?
-Én...jobban kellett volna vigyáznom rád!Nem kellett volna ott hagynom téged...
-Nem a te hibád,hogy éppen rám vadászik!Nem te tehetsz róla!-Hallgatott.-Ne okold magadat e miatt!
-Sokkal jobban is meg tudtalak volna védeni!-Vitatkozott,hangosan.
-Akkor sem a te hibád!-Kiabáltam.
-Akkor kié?
-Senkié!Senki sem tehet róla!Rám vadászik és kész...-Hangom elhalkult az utolsó szónál.John a szemembe nézett,egy apró vigyorral a szája szélén,miközben beszéltem hozzá.Ez csábított el és ez miatt ment le a hangerőm.Arcomra tette hideg kezét és megcsókolt.
-Ne haragudj Kira!-Mosolya nem erősödött,de nem is halványult.
-Oh,dugulj el!-mondtam halkan.
Nevettünk.Ajkaink szinte egybeolvadtak,a következő csók alkalmával.Éreztem hűvös szájának érintését a számon,amikor megtalálta azokat.Édes íze a fellegekbe repített.Kőkemény ajka körberajzota az enyémet.Kezeim a nyakát simogatták.
-Itt maradsz ma este...-Suttogta.
-Meg kell kérdeznem előbb.
-Nem kérdezem,hanem mondom!
-Mi?De...
-Harryék mindent elrendezett.Ne aggódj semmit!
Automatikusan újra megcsókoltam.Adam és Lucy hangos másodpercekig tartó nevetése kihallatszódott a házból.John közelebb hajolt,de a nevetés megint kitört.Amikor az ablakra néztünk,Adam és Lucy pont akkor vették le rólunk a tekintetüket.Annyira átlátszó volt,hogy rajtunk nevetnek.De azért viccesnek is találtam.John mosollyal az arcán a fejét csóválta.Megfogta a kezem és behúzott a házba.Adam és Lucy kuncogva a kanapén ült.
-Nos mi olyan vicces?-Kérte számon John.Adam megtorpant.
-Csak egy viccen nevettünk...-újra kuncogásba kezdett.John gyanúsan Lucyra nézett.
-Igen,igen...csupán egy viccen!-Helyeselt Lucy.
-Milyen viccen Adam?Elmondjátok nekünk is?
-Milyen viccen?...-Zavarodottan nevetgélni kezdett.-Eeeeegy olyan viccen...amit Lucy mesélt!-Könyökével megbökte a nővérét.
-Mi én?-Hökkent meg Lucy.
John sóhajtott és a szemét forgatta,majd a derekamra tette kezét.Lucy előrehajolt.
-Nem mutatod meg Kirának a szobádat?-Kacsintott.John a nyelvét nyújtotta rá.Halkan nevetni kezdtem.
-Gyere!-Mondta John,és a koromfekete lépcső felé húzott.-Még meg kell beszélnünk egyet,s mást.
A szobája ajtaja nyitva volt.A falak sötétkékek voltak,néhol egy-egy ezüst csíkkal.Az ajtóval szembeni fal üvegből volt.A bejárat bal oldalán egy hatalmas sötétvörös takaróval leborított franciaágy feküdt,mellette egy éjjeli szekrény volt, amin egy hangulatos kínai lámpa díszelgett.Az ággyal szemben pedig egy két szárnyú ajtó volt.Feltételezem,gardrób.
-Ez csodálatos!-Tátongtam.
-Tetszik?-Kérdezte,miközben az ágyra ültetett.
-Az nem kérdés!
ldegesen fel-alá kezdett előttem járkálni.
-Miről akartál beszélni?-Hosszú ideig nem válaszolt.
-Tibáldról...
-Oké,mi van vele?Mikor kezdjük a felkészülést?
-Ma hajnalban.De nem ez az ami aggaszt!-Az ajkába harapott.
-Hanem mi?-Kérdeztem egyhangúan.
-Lelkileg,csak én tudlak felkészíteni erre az egészre!-Tekintete nagyon komollyá vállt,ahogy engem figyelt.
-Jó,itt vagyok!-mondtam felhúzott szemöldökkel.
-Most az összes dolgot elmondom neked,amit tudnod kell!Először is meg kell,hogy dicsérjelek,amiért olyan bátran viselkedtél ma!Fontos,hogy ne érezze azt,hogy félsz.Másodszor:meggondolatlan,vagy hirtelen mozdulatot ne tégy soha!Sokkal ravaszabb,mint amilyennek látszik.Ravasz,veszedelmes,halálos és piszkosul öntelt. Nincs gyenge pontja ami nála egy nagyon nagy előny,de nem valami okos,tehát így félrevezethető.
-És a csata,hogy fog kinézni?
-Te egy mezőn fogsz állni,mi pedig majd a közelből fogunk téged figyelni.Nem kell mást tenned,mint úgy viselkedni,ahogy ma.Légy bátor és közvetlen.Mutasd meg neki,hogy nem félsz!Harry ma este elmegy Liennel,hogy kiderítsék,hogy hol jár.Ömmmm...elvitték egy pár cuccodat,hogy illat nyomot hagyjanak az erdőben...-mosolygott.-Ugye nem baj?
-Ugyan,dehogy is!-Megköszörültem a torkom.-Folytasd kérlek!
-Az illattal egy ,,utat" csinálnak,hogy a mezőre csalogassák.Járkálnod kell körülötte,hogy azt higgye,hogy játszadozol vele.Amikor már eléggé felmérgesítetted, akkor lecsapunk rá.Mi lefogjuk és te pedig átszúrod rajta a tőrt.
-Oké,ez mind szép és jó,de mégis,mivel mérgesítsem fel?
-Mondd azt,ami ösztönösen jön.Gyilkold a szavaiddal,amennyire csak tudod!
-Oké.Ennyi?-Bólintott.
Felpattantam,és elé álltam.Kedvesen rám nézett és magához ölelt.Állát a fejemre tette,ami a mellkasán pihent.Nagyot sóhajtott.
-Illetve,nincs még teljesen vége...Fel kell töltődnöd még...
-Te fogsz nekem segíteni ebben?
-Persze!
Csillogó szemekkel mosolyogtam rá.Pipiskednem kellett,hogy elérjem a száját,hogy megcsókolhassam.Ujjaival a bordáimon dobolt.Amikor ilyen helyzetekbe kerültünk,akkor tudtam,hogy ezt nem lenne szabad,mégis próbálkoztam...Mint ahogy most is.Mindig reménykedtem és hittem benne,hogy majd nagyon,nagyon vigyázni fog rám.A pólója alá csúsztattam a kezem,de amikor fel akartam gyűrni és levetni róla,megfogta a kezemet és félbeszakította a csókot.
-Tudod,hogy még nem lehet!-Mondta,mintha meg akarna nevelni egy rossz kislányt.
-De...ha nagyon vigyázunk?
-Nem kockáztatom a testi épségedet!
-Légyszííííííííííííííí...Ugyan mi bajom lehet?Egy kis csont törésbe nem halok bele!Kérlek!
-Nem!-Jelentette ki határozottan.-Megmondtam!
-De azért az rosszabb lenne,ha ember lennék!-Próbálkoztam még egy kicsit.
-Igen ez így van,de akkor sem!
-Egy kicsit?-Megrázta a fejét.-Egy ici-picit?Ennyire?-Hüvejk ujjam fölé emeltem a mutató ujjamat,apró helyet hagyva köztük.
-Nem lehet!Téma lezárva!
-Kérlek?-Kérdeztem utolsó próbálkozásként.Két keze közé fogta arcomat,és a homlokomra nyomott egy csókot.
-Hidd el én is éppen annyira szeretném,mint te.De most már tényleg csak egy kicsit kell várnunk.-Durcás arcot vágtam.Erre felnevetett.-Figyelj rám!Három napon belül Tibáld már a múlté lesz,téged pedig át fogunk változtatni.Amikor már teljesen átváltoztál,akkor megígérem neked,hogy az első éjszakán megtesszük amit mind a ketten veszettül akarunk!
-Rendben!-Mosolyodtam el lassan.Régebben nem tűrtem el,hogyha nem az lett amit én akartam.De most beletörődtem.Nem,mintha túl sokáig tudtam volna harcolni ellene.Meggyőzően beszélt...és igaza is volt.Tényleg nem kell már sokat várni.
Ez úttal,még lágyabban és még védelmezőbben ölelt át,és csókja még édesebb volt.

Tizenegyedik fejezet

Tizenegyedik fejezet

Egyedül ültem a nappaliban.Nem volt senki otthon.Az emberek buliztak...
Kimentem a konyhába,hogy egyek egy almát.Leültem az asztalhoz és beleharaptam a vöröslő termésbe.Ahogy tűnődtem,megláttam egy,a falba épített,szekrényt,amit addig még nem fedeztem fel.Elé álltam,és a két apró fogantyúja segítségével kinyitottam.Régi képek voltak benne rendetlenül felhalmozva.A széleik megsárgultak az elmúlt évek alatt.A fekete fehér képek egy teljesen más világba repítettek.Egy régi és csendes világba.Egy hibátlan életbe.Az egyik képen egy kislányt láttam,aki göndör hajjal,és mosolygós arccal egy régi babát szorongatott.Megfordítottam a képet.A hátulján azt írta :1984 Kelly Turner 5 éves.Elnevettem magam,amikor újra a képre tekintettem. Kivettem a képeket és letettem őket a konyha asztalra,majd leültem a szokásos helyemre és nézegetni kezdtem őket.Sok vicces képet láttam,amik Kelly és Ben gyermekkorából maradtak itt.Babás képektől az esküvőjükig minden féle képet meglehetett találni,minden időszakból.Az egyik esküvői képen a fotós pont lekapta a csókot.Ezen elgondolkodtam.Vajon az enyém mikor fog elcsattanni?
Kopogtak az ajtón.Gyorsan visszapakoltam a képeket a szekrénybe,majd a bejárathoz mentem és kinyitottam az ajtót.John egyenes testtartással,és a legszebb mosollyal állt előttem.
-Szia!-Mondta kedvesen.
-Szia,gyere!
Félreálltam,hogy be tudjon jönni.Levette kabátját és egy egyszerű mozdulattal feldobta a fogasra.
-Ez az első eset,hogy az ajtón jössz be.Miért?-Kérdeztem mosolyogva.
-Mmmmmm...úgy gondoltam,ma maximálisan az emberi énemet fogom adni.
-Miért?
Megvonta a vállát.
-Miért ne?-nevetett.
Követtem a példáját,és vele nevettem.Majd megérintette az arcomat és a nevetés helyét átvette a szenvedély.Megfogtam a kezeit.A köztünk lévő távolság kényelmesnek tűnt.A tenyerünket összeérintettük.Egy pár percig a kezünket néztem,majd a szokásos meghitt hangulatban a szemébe tekintettem.Az ujjaink összefonódtak.Nem hallottam mást,csak a mély szuszogását.
-Mit csináljunk?Nincs itthon senki rajtunk kívül!
-Nem is tudom...
-Mihez lenne kedved?
-Mmmm...a szobádban beszélgetni?
Megfogtam a kezét és felmentünk.Leült az ágyamra,miközben én hátat fordítva becsuktam az ajtót.Szembe fordultam vele,majd felsóhajtottam.
-Emlékszel az első találkozásunkra?-Kérdezte csábító hangon,könyökölve az ágyon.
-Hogy is felejthetném el...-Válaszoltam,miközben lassú tempóval ültem le mellé.
-Úgy megijedtem,mint egy...hát tudod...mint egy ember.
Nevetni kezdtünk ezen a kis nosztalgiáson.
-Azt láttam...vicces képet vágtál az igaz!-Mondta,széles mosollyal.
-Heh...igen.Mondjak valamit?
-Tessék.
-Miután először megláttalak,teljesen összezavarodtam...tudod,érzelmileg.
-Tudom.ltt voltam.
-Oh,igen,persze...-levettem róla a tekintetemet és a lepedőt kezdtem el simogatni.
-Mi a baj?Valami rosszat mondtam?-Kérdezte aggódva.
-Nem,nem semmi baj!
-Biztos?
-Igen!
A hangom nem volt elég meggyőző,ahogy én hallottam magam.Nem néztem rá,amióta a lepedőt szorongattam.A kezeink nem voltak túl nagy távolságra egymástól.Észrevettem,hogy az övé lassan az enyémre csúszik.Ekkor a szemébe néztem,és egy ismeretlen hangulatot pillantottam meg benne.Felvontam egyik szemöldökömet,amitől az arcom kérdő lett.
-Nézd...-kezdte.-Én nem várom el tőled,hogy válassz!Ha te őt szereted,akkor hagylak...
-Fogd be!-Szakítottam félbe.-Ne beszélj hülyeségeket!Tudod jól,hogy kit szeretek és ez nem fog megváltozni!Soha!-törtem ki,amin mindketten meglepődtünk.
-Csak azt akarom,hogy boldog légy!
-Boldog vagyok!És ha azt akarod,hogy az is maradjak, akkor többet ezt ne hozd szóba!Rendben?
-Rendben.
-Jó...ne haragudj,csak...ohh,én olyan bolond vagyok...
Magához húzott és szorosan átölelt,majd belecsókolt a hajamba.
-Nem vagy bolond!Csak...
-Szerelmes...-suttogtam halkan,félbeszakítva mondatát.
Megfogta a vállaimat és lágyan eltolt magától.Megijedtem,de a szája sarkában bujkáló apró mosoly megnyugtatott.
-Nem csak te vagy szerelmes!...-mondta,majd a mosoly kiszélesedett. Megkönnyebbülten vigyorogtam rá.A kezeimet az arcára tettem,és lassan,de biztosan magam felé húztam.Lehunytuk a szemeinket,és addig közeledtünk, ameddig az ajkaink egymásra nem találtak.Egy rövid csók volt,de miután vége szakadt,ő rögtön kezdeményezte a másodikat.Hűvös kezét a vállamra tette.Ám ez a kéz kis idő múlva lecsúszott a hátamon keresztül a derekamra.Karjaimat átfontam a nyakán.
Tényleg jó dolog volt,hogy rajtunk kívül nem volt otthon senki.El tudtam volna képzelni Kelly,vagy Ben arcát,amikor benyitnak és észrevesznek minket...De ez nem következhetett be.
-Látod,mondtam,hogy bolond vagyok!-Suttogtam a csók után.Nem válaszolt,csak elégedetten vigyorgott.Édes ajkát újra az enyémre nyomta.A megszokott tempónál jóval lassabban mozgott.Kezeit a pólóm alá csúsztatta,és simogatni kezdte csupasz hasam.Karjaimat levettem a nyakáról és elkezdtem kigombolni az ingét,hogy felfedjem kemény márvány testét. Azt hittem,nehezebb lesz ezzel a feladattal megbirkózni,de hipp-hopp,és ing kigombolva.Hallottam heves zihálását.Szerintem akkor még el sem jutott az agyamig,hogy éppen mit is csinálok... Amikor a mellkasára helyeztem a kezem,a nyakamat kezdte el csókolgatni. A kezei,még mindig,a hasamat,és környékét cirógatták.A kezeim a mellkasáról a nyakára vándoroltak.Egyszer csak váratlanul erősebben megmarkolta a derekamat és hanyatt döntött az ágyon.Még egyszer hosszan megcsókolt,majd kezeit lassan levette rólam és felült.Bocsánat kérő tekintetet vetett rám.Nem értettem,hogy most mi a baj.Valószínűleg én ronthattam el valamit...szokás szerint.
-Mi történt?-Kérdeztem levegő után kapkodva.A tekintete olvashatatlanná vállt.Nem válaszolt.-John akármit is tettem,sajnálom,csak szólalj meg!Kérlek!
-Nem tettél semmit!-Szólalt meg mély hangon.-Én...mendtem túl messzire!
Tekintetét levette rólam és kibámult az ablakon,majd szemei ismét rám ragadtak.
-Nem vagyok éhes!-Morogtam.-Mi történt?
-Semmi...-Hangja elhaló lett.Kétségbe esetten néztem rá.Ismét egy vámpíros dolog,amiről még nem tudósítottak.Remegő kezem lehajtott fejére tettem és felemeltem,hogy rám nézzen.Hófehér kezét az enyémre tette,és nyugtatóan simogatni kezdte.
-Tudod,hogy mik vagyunk.-Kezdte.Sóhajtottam a megkönnyebbüléstől.-...De azt is tudnod kell,hogy miben különbözünk...
-Igen?
-Te így nagyon gyors és vérszomjas vagy,és nem...öregedsz,meg minden ilyen,de...még törékeny vagy ahhoz,hogy...nos,hogy...-hallatszott a hangján,hogy szégyellős.
-Értem.-Nem vártam meg,hogy kinyögje.-De miért?Mi történne?
-Hát,valószínűleg egy kicsit összetörném a csontjaidat...Úgyhogy ezzel várunk az átváltoztatásig!
-Jjjjjóóó...-bólintottam meglepetten.-Ez azt jelenti,hogy nagyjából még ember vagyok?
-Nem mondhatnám...-gondolkodott el.-Csak több az emberi tulajdonságod mint a vámpír.
-Nem sokáig...-motyogtam,szinte csak magamnak.Felnevetett.Az aggodalma elszállt.-És te még nem...?-Kérdeztem zavarban égve.
-Én még nem mi?-Kérdezte csibészen.Tudtam,hogy tudta,mire gondolok,de csak azért is kimondatta velem.
-Szóval,hogy te még...szűz...vagy...?Uhhhh...-El sem hittem,hogy ki tudtam mondani hangosan.Úgy éreztem,mintha elpirultam volna.Még szerencsém,hogy ez nem látszódott...de hiába,a hangom mindent elárult.John szélesen vigyorgott és nagyokat nevetgélt.Én szégyenkezve átkaroltam a térdeimet az ágyon.
-Mi olyan vicces?-Dörmögtem.
-Zavarban vagy,eltaláltam?-Hallgattam szórakozott hangját,de nem feleltem a kérdésére,amitől még jobban nevetni kezdett.-Ne haragudj...-kuncogott.-Ez hiányozni fog...
-Micsoda?-Emeltem fel a fejem a különös hang váltásra.Sóhajtott.
-Ha ,,igazi" vámpír leszel,akkor nem hozhatnak könnyen zavarba,nem ejthetnek rajtad sebet,nem fogsz félni úgy mint most stb.De te annyira mókás vagy amikor...-kuncogott megint.-Amikor zavarban vagy.Ez fog nekem hiányozni.-Apró és barátságos mosoly szökött a szájára.-De tudom,hogy ezt szeretnéd,és ez engem is boldoggá tesz.Szeretem,amikor boldog vagy,Kira!
Egészen közel csúsztam hozzá.
-Ja,és még valami!Minden tőlem kapott csók után,jobban kezdesz ránk hasonlítani!Ajkaink ismét egymáshoz tapadtak.Magához vonzott.Én már nem leszek senki másé!De nem is kell más,ha egyszer megvan az aki kell!Ennél többet nem kívánhatok,mert nincs nála több.Ő a mindenség!Ő az én mindenem:Az ég,és a föld,a tűz,és a víz,az élet,és a halál,a végzetem.A sorsom,aki vad csókokkal kábított,és aki egy pillantással rabul ejtette a szívem.A sorsom,akit szeretek...akit örökké szeretni fogok!Engem még eddig soha senki nem szeretett úgy,mint ahogy ő.Engem még soha nem csókoltak szívből...Mostanáig!Édes illata fellobbantotta a lelkem lángjait.Szinte,már a tüdőmet égette amikor megéreztem.Arcomat a mellkasán pihentettem,amikor védelmező karjai körém fonódtak.
-Ó, egyetlen Kirám...-sóhajtotta-Szeretlek!-suttogta fülembe.A testem kissé megremegett,de nem a félelemtől,vagy az ijedségtől,hanem az örömtől!Ezt ő is tudta,ezért nem engedett ki karjaiból.A világ így volt kerek a számomra.Egy olyan személy oldalán,aki szeret,és aki megvéd...és akivel együtt lehetek az idők végezetéig.Ott ültünk az ágyon,egymásba ölelkezve és egymásba szeretve.Övé volt az a világ aminek mindig is a része szerettem volna.És most befogadott a világába. Szeret engem,és én is szeretem őt.A szívem kalapálni kezdett.Rám meredt a rubintkő ragyogásával teli szemeivel,és kezemet a szívére tette.
-Kira!Rajtad kivül senki más nem tudta megdobogtatni ezt a száz éves szívet...és senki sem képes rá,hogy leállítsa...Csak te!Örökké a tiéd!
-Megőrzöm,ameddig csak élek!-Válaszoltam ugyanazzal a nyugodt tempóval,és ugyanazzal a szenvedéllyel,mint ő.Lefeküdtünk az ágyra.Hátulról átkarolt és magához húzott.Ismét biztonságot sugárzott a teste.
-Még nem válaszoltál a kérdésemre!-Emlékeztettem könnyedén.
-Melyikre?-Kérdezte.Karjait ellazította körülöttem,hogy szembe tudjak fordulni vele.A szemébe néztem,arra törekedve,hogy ne essek bele a szégyenlőségbe.
-Hát,arra!-Mondtam leplezve a nevetést.
-Ó,igen...
-Szóval?-Követeltem.
-Igen.-Mondta mereven.
-Mit igen?-Kérdeztem.Háhááá,most visszakapja,hogy zavarba hozott ennél a témánál.
-Hát...igen...-Aha,már kezdett zavarba jönni!Haladás...
-Attól félek,hogy így nem tudom értelmezni a válaszod!Elmondanád teljes mondatban,kérlek?-Hangom diadalmas volt.Győzelem!
Nevetett egyet,de végül megadta magát és a választ teljes mondatban elmondta.
-Oké!-Megköszörülte a torkát,majd sóhajtott.-Kérdésedre,amiben arról érdeklődtél, hogy szűz vagyok-e még,a válaszom igen.Szűz vagyok.-Hangja nyugodt és elegáns volt,miközben végig mosolygott.-Nya,most már boldog vagy?
-Teljes mértékben!-Válaszoltam nevetve.

Gyorsan eltelt az idő,már a hajnal hasadása volt jelen az égen.A családom hazatért már jó rég óta,és aludt.Nem hallották,amikor egy hatalmas dobbanással értem földet az ablakom alatt.Vadászni indultunk.A szomjúság már égette a belső szerveimet.Pedig nem láttam a holdat.Mi történt?Ja igen...a csókok.De mindegy találnunk kellet egy őzet!Ha,még nem fogytak el...De tényleg!Nem pusztítottuk még el az őzeket?Van még belőlük?Hm...úgy tűnik van.Körülbelül két kilóméterrel a megszokott helyünktől vadásztunk,egy folyónál.Hat példányt pillantottunk meg a folyó körül játszadozni.Volt három bak,két suta és egy kicsi...borjú,vagy minek hívják...Boldognak tűntek.Nem akartam őket bántani,de a vér utáni vágy egyre csak növekedett,így a többi érzés mellékes és lényegtelen volt.Már egészen finomnak éreztem az illatukat,ami a legelején keserűnek tűnt.Már voltam annyira tapasztalt,hogy ki tudjam számítani a szökési útvonalukat,ha menekülni próbálnának.Ez úttal más technikát választottam.Lassan közeledtem feléjük,miközben John egy fa mögül figyelte új mozgásomat.Lépteim nem hallatszódtak a nedves talajon.Alig pár méterre voltam tőlük,amikor a szél egyszer csak feltámadt és az illatomat feléjük söpörte.Megfordultak,és amikor észrevették vérszomjas tekintetemet,futásnak eredtek.Már éppen abban a szögben álltam,hogy elrugaszkodjak a földtől és rávessem valamelyikre magam,de valami,mintha odaragasztott volna.Egy illat.Egy nagyon közeli illat.Erős és domináns.Nem tudtam,hogy mi lehet az,ezért megfordultam,hogy szem ügyre vegyem.Egy medve.Két hátsó lábára állt,és éhes fekete szemeivel rám meredve lebömbölt. Mereven álltam előtte,megdöbbenten.
-John?Ilyenkor mit kell csinálni?-Kérdeztem hangos,remegő hangon,mielőtt a vérengző vadállat,újra lebömbölt volna.Nem kaptam választ.-John?-Szólítottam újra,ezúttal kétségbe esetten.A medve úgy tűnt mintha meglepődött volna. Átpillantott fölöttem az erdő távolabbi részére,és váratlanul hasra esett.John hátulról a nyakába mélyesztette a fogait.Rám nézett az állat dús bundája mögül és kacsintott,majd kihúzta belőle a fogait.
-Ezt!-Jött kérdésemre a válasz.Kiegyenesedett és mély lélegzetet vett.-Jó étvágyat!
Mi?Még hogy én medve vért igyak?Nekem őz vért kell innom!Vagy...nem feltétlenül...?
-De hogyhogy?-Kérdésem tömör volt,de megértette.
-Minden állat vérének megvan a saját tulajdonsága.Az őznek az ártatlanság,a szarvasnak a büszkeség,az oroszlánnak a bátorság és így tovább...
-És...a medvének mi?
-Tippelj!-Arca merevvé,és komollyá vállt.
-Fogalmam sincs...
-Na találd ki!-Sürgetett.De vajon miért volt olyan komoly?Gondolkodtam egy percet.
-Ömmmm...az erő?-Találgattam.
-A szeretet!-Arca már nem volt olyan kemény.Ellágyult és meghitt kifejezést váltott ki.Most még élvezetesebb volt nézni az arcát.Olyan puhának tűnt a kőkemény bőre alatt.De el nem tudtam képzelni,hogy egy olyan hatalmas állat vére,mint a medvéé,hogy tartalmazhatja pont a szeretetet.
-Félsz,hogy elfogy a szeretetem?-Viccelődtem.
-Nem,de azért jó biztosra menni...-mosolyodott el.-Most pedig,jó étvágyat!
-Köszönöm!-Behelyeztem a fogaimat az állat nyakába,és elkezdem inni édes vérét.A szomjam maximálisan lecsillapodott.Eddig még soha nem ittam ennyi vért egyszerre,ilyen hatalmas állatból.Mondatni lehet,hogy jóllaktam.A medve vére teljesen kiürült.Hihetetlennek tűnt,hogy egy csaknem háromszáz kilós állat testében lévő összes vér,mostanra már az én szervezetemben csörgedezett.A hatalmas vadállat ott feküdt előttem,holtan.Ez felelevenítette az egyik vadászatomat,amikor egy általam legyilkolt őzhöz beszéltem...Most azért a medvét is sajnáltam egy picit.Dehát ez az élet körforgása.Vannak növényevők,amiket megesznek a húsevők,és vannak húsevők,amiket megölnek a vámpírok.Mindig is tudtam,hogy a vér megízlelése jó érzés volt,lenyugtató és betöltő,de igazából sosem csináltam szívesen...de hát muszáj volt.Nem bírtam harcolni az ösztöneimmel szemben.
-Ne félj ez is meg fog változni,ha már átváltoztál!-Nyugtatott meg John a hátam mögött a vállamat fogva.Biztos látta sajnálkozó arcomat,és ezért mondta.Vagy már annyira rám van hangolva,hogy tisztán hallja a gondolataimat?Hm...nemtudom.De mindegy,nem is érdekelt igazán.De viszont az egy nagyon jó hír,hogy ez az érzés,hamarosan nem lesz többé jelen.