Első bejegyzés

Első fejezet

Érdekelt a misztikus dolgokban?Ha igen akkor tessék,itt van az életem története...
Tavasz volt.Hét ágra sütött a nap,a madarak csiripeltek,és a tavaszi boldogság illata szállt a levegőben.
A legjobb barátnőmmel Amyvel úgy döntöttünk,hogy sétálunk egyet.
Amyt már azóta ismerem,hogy kiraktak a nevelő otthon kapujában.Együtt nőttünk fel.Neki mondtam el az első szerelmem nevét,és első tejfogam kihullását...olyan volt nekem mint egy testvér.Hosszú barna haja,és sugárzó kék szemei voltak. Minden titkomat neki mondtam el,és ő pedig velem osztotta meg titkait.
Már két órája is lehetett,hogy a parkban csatangoltunk.Észre sem vettük a közelgő fekete felhőt,ami eső cseppek és villámok harcát hordozta magában.
Elkezdett apró szemekben cseperegni az eső.Majd öt percenként erősödött az esés,és szaporodott a cseppek száma.Futni kezdtünk.Az égbolt teljesen fekete volt a felhők miatt,és alig láttunk valamit.De addig futottunk ameddig meg nem pillantottunk egy halvány fény foltot.
-Ez az árvaház!-Mondta Amy.-Siess Kira mindjárt ott vagyunk!
Én siettem ahogy csak bírtam,de mire odaértünk,a ruhánk tisztára átázott és sáros lett.
Mrs.Helen McClan az árvaház gonosz boszorkánya volt.Mindenki utálta.Gőgös dáma kinézetével mindent,és mindenkit elriasztott maga elől..ohh és az az undorító szemölcs az orra hegyén..fúúúúj..rossz rágondolni!.
Mikor beértünk a házba akkor is ő várt minket az ajtóban.
-Már megint a két kis bajkeverő csavargó Amy és Kira...-mondta Helen öregasszonyos hangján-Reméltem is,hogy nem lesztek itt a vihar előtt...Az isten szerelmére,már tizenhat éves korotokra sem tudtok magatokról gondoskodni?!
Háát igen.Ez a hangnem pont rá vallott.Mindig is ezt csinálta.Nem tudott mást,csak lehordani az embert mindenért,ha jó,ha nem.
-Most büntetésből ti fogjátok elmosogatni mind a háromszáz koszos tányért,és addig nem fekszetek le,ameddig minden csillogni nem fog!

-Utálok árva lenni!-Mondta Amy mosogatás közben,bosszankodó hangon.-Nekünk miért nem lehet normális családunk,mint a többieknek?..Rühellem ezt a hülye Helent is,meg az ostoba parancsait,hogy takaríts fel,meg mosogass el...
Próbáltam megvigasztalni.
-Tudom Amy hidd el én sem szeretek így élni..még hogy élni,inkább kínlódni. Na..siessünk,mert mindjárt bealszok...
Végül aztán megtöröltük a víztől és mosószertől kiázott kezünket,és csendben kisétáltunk a konyhából,egyenesen a közös szobánkig.Sosem felejtem el azt a hideg éjszakát amikor a friss eső illata,az ablakon keresztül beúszott hozzánk,és a hűvös levegő testünk köré fonta magát.Nem tudtuk mivel felmelegíteni magunkat, mert csak egy-egy vékony takarót kaptunk ami jóformán annyira volt elég,mint mókusnak a dióhéj.
Fura álmot láttam aznap éjjel.Valami olyasmi volt,hogy egy családdal mentem egy mezőre,ami világos színekben pompázott...de hirtelen jött egy felhő és minden elsötétült.A felhőből kirajzolódott egy démoni arc...szemében a pokol tüze égett.Engem akart megölni,de hirtelen jött egy ember formájú lény,és
megmentett.Visszavitt a családhoz.
Reggel fejfájással ébredtem.Mivel különösnek találtam az álmomat,elmeséltem Amynek.Amikor a végére értem így szólt:
-Te rémeket látsz Kira!Ennek az álomnak semmi értelme.
-Ez akkor is furcsa...én mondom..
-De most hirtelen miért gondolod,hogy bármi jelentőssége van?
-Az a baj,hogy nem tudom...-válaszoltam sápadtan.-Egyszerűen csak van valami megérzésem...
-Hát majd elmúlik.-Mosolyodott el.
Egész reggel azon tűnődtem,hogy mi lehet a megfejtése az álmomnak,de nem tudtam rájönni.
A kávé felébresztett egy kicsit,de még mindig lehetett látni rajtam,hogy nem nagyon tudok magammal mit kezdeni.A reggeli után Helen behívott engem és Amyt az irodájába.Egy házaspár ült Helen asztala mellett egy padon.
-Hát ők azok!-Mondta Helen a párnak.
-Igen pont olyan szépek mint a képeken!-Mosolyodott el kedvesen a hölgy.
-Lányok-Folytatta Helen azzal a pocsék mű vigyorral a képén...ők itt Mr.Ben Lary és Mrs.Kelly Lary
-Jó napot!-Mondtuk Amyvel szinte egyszerre.
-Nagyon örülünk lányok!-Mondta most Ben.-Figyeljetek rám!Mi már egy pár hónapja érdeklődünk értetek.Láttunk rólatok gyermekkori fotókat,és Mrs.McClan mindent elmondott rólatok amit kell!
-Csomagoljatok!Ők fogadnak örökbe benneteket.-Szólalt meg ismét Helen.
-Nahát,komolyan?Vagyis...tényleg?-habogtam.
Ben erre elmosolyodott.
-Igen,tényleg!-Rápillantott az órájára.-Nem szeretnétek minél előbb indulni?
-De,de az jó lenne..-habogtunk tovább.
-Oké.Kell segítség?
-Nem kell segítség,köszönjük!
-Igen,megbirkózunk vele!-Helyeseltem Amy kijelentésére.
Mikor kiértünk az irodából,egymásra nézve elmosolyodtunk...talán még nevettünk is..Majd gyors léptekkel siettünk a szobánk felé.
-Ez egyszerűen hihetetlen!-Mondta Amy boldogságtól vörös arccal,miközben gyors mozdulatokkal pakolta be cuccait a bőröndjébe.
-Bizony...még én sem fogtam fel!
-Mmmm..És milyen jóképű az apuci...
-Azért ne bízd el magad Amy..
-Na most nehogy már azt mond,hogy neked nem szép!
-Hát...jó az tény,hogy szép zöld szemei vannak...
-Na látod!
-De semmi több!-Vágtam Amy szavába.-Elvégre,ő nevelő szülő,és nem pedig...más. Tudod mit inkább pakolj,és induljunk!
Amikor az utolsó ruhadarab is a helyére került,és bezárult a bőrönd,le kellett cipelni a bejárathoz.
-Na lányok indulásra készek vagytok?-Kérdezte Kelly bájos mosollyal.
-Igen persze mehetünk!-Helyeseltünk.
-Akkor gyertek!Segítek a csomagokkal!-Mondta Ben.
Akkor indulás előtt,még elköszöntünk attól a hülye ku...vagyis Helentől,és útnak indultunk.
Útközben sokat beszélgettünk a Lary házaspárral.
Megtudtuk,hogy nekik volt egy fiuk,de a születésekor komplikációk léptek fel.A nyakára tekeredett a köldök zsinór,és a baba megfulladt.Majd ennek a tetejében még aznap kiderült,hogy Kelly méhét ki kell operálni,mert a baba megsértette a méh falat,és ha nem távolítják el rögtön akkor meghalhat.Ebben a döntésben nagy szerepet játszott az a tény is,hogy ha Kellyt megműtik,akkor soha nem születhet gyermeke.
-De ha annyira szerettek volna egy babát,akkor miért nem egy újszülöttet fogadtak örökbe?-Tette fel kíváncsian a kérdést Amy.
-Hát,mert..-merengett el a kérdésen Kelly.-Mert mi nagyon sokat dolgozunk mostanában Bennel,és nem akartuk,hogy úgy nőjön fel a saját gyerekünk,hogy közben alig vagyunk vele..Ti pedig már talpraesett nagylányok vagytok.
-Értem!
-Na megérkeztünk!-Mondta Ben a maga kedves,lágy hangján.
-Apám...mekkora kéró!-Jelentette ki Amy nagyra tátott szájjal.
Hát bizony nem hiába ámuldozott!A ház,jobban mondva kastély,egy hatalmas udvaron terült el.
Amikor kiszálltunk az autóból kitettük a bőröndöket a kapuhoz.
-Hadjátok csak itt a kofferokat!-Szólt Ben.-Majd Ivan beviszi őket a szobáitokba.
-Ki az az Ivan?-Kérdeztem.
-Ivan az inasunk.Szép szál legény!-Felelt csábos mosollyal Ben.
-Hát jó gyertek lányok,körbevezetünk titeket!-Szólalt meg hirtelen Kelly.
Első utunk a hatalmas olimpiai medencéhez vezetett,ami olyan gyönyörűen verte vissza a nap fényét,akár a tenger.Ben még azt is elmondta,hogy itt nagy úszóversenyek szoktak lenni parádés ünnepséggel kísérve.De nem a medence volt az egyetlen oka annak amiért tátva maradt a szánk,mert volt még itt tenisz,-kosárlabda,-és golfpálya is.Hihetetlen volt,hogy egy olyan ház amilyet eddig csak a tévében láttunk most itt van előttünk,és két laktalan szobával arra vár,hogy beköltözzünk.Az körbevezetés utolsó része a két tágas szoba volt...de ez volt még csak a java!Amy szobája közvetlenül az enyém mellett volt.Az ajtóval szembeni falon egy hatalmas ablak volt,amit csak segítséggel tudtam kinyitni.Az ablak bal oldalán pedig egy hatalmas francia ágy feküdt.
Nem is tudtuk,hogy életünk mennyire meg fog változni...